Aktuális

Retró krimi - 12 ezerért csontozta ki áldozatát a budapesti libakereskedő

D. P.

Létrehozva: 2018.08.25.

<p>Szebeni Lajos brutális módon végzett a fiatal pénzbeszedővel, miután még felesége tangóharmonikáját is el kellett adnia az adósságok miatt. A gyilkost rejtélyes monogramok buktatták le.</p>

1948 augusztusában egy budapesti baromfibizományos feljelentést tett a rendőrségen, mert Guba Sándor nevű, mindössze húszéves pénzbeszedője – akinek a bizományban vásárló baromfikereskedőktől az esedékes törlesztés beszedése volt a munkája – eltűnt a 12 ezer forint bevétellel. A sikkasztás és eltűnés meglepte R. Imrét, alkalmazottja ugyanis korábban mindig pontosan elszámolt az összegekkel, szorgalmas és megbízható volt. 

Apró darabokra vágta a holttestet

A második világháború után újraszerveződő rendőrségnél még nagy volt a fejetlenség, de a rejtélyes eltűnés ilyen körülmények között is gyanúsnak tűnt. Hetekkel később a mai KÖKI Terminál környékén a kukoricaföldön egy újságpapírba és rongyokba csomagolva, földdel letakarva emberi testrészeket találtak, majd újabb darabok kerültek elő. Az ismeretlen tettes apróra vágta a holttestet, a szakértő szerint az illetőt szabályosan kicsontozták. Ekkor még nem tudták, hogy az egykori Guba testrészei, de segített az azonosításban, hogy mellette egy inget, cigarettatárcát és kulcsokat is találtak. 

Miután R. Imre meglátta a feldarabolt holttestről szóló hírt az újságban, jelentkezett a rendőrségen, hogy talán az ő alkalmazottja lehet az illető. A pénzbeszedő hozzátartozói a használati tárgyak alapján tudták csak azonosítani Gubát, mindössze az volt a kérdés, ki és miért vágta darabokra. 

Eladta felesége tangóharmonikáját

A kegyetlen gyilkost ezután hamar elfogták. Szebeni Lajos libakereskedőt ugyan már korábban is ellenőrizték, de végül két rejtélyes monogram vezetett a nyomára, amelyeket Guba feldarabolt holtteste mellett, az egyik törölközőn találtak. Az „alacsony műveltségű, elvált” Szebeni őrizetbe vétele után mindent bevallott. Annak az évnek, vagyis 1948-nak a tavaszán nyitottak egy baromfikereskedést a feleségével, a vállalkozáshoz pedig kölcsönt vettek fel. A bizományi árut R. Imrétől kapták. Pár hónap alatt kiderült, hogy az üzlet nem megy, a kölcsönöket sem tudják visszafizetni, pedig Szebeni még a felesége 1450 forintos tangóharmonikáját is eladta, amiből akkora balhé lett, hogy kénytelen volt megígérni: visszaszerzi. 

Eldöntötte, hogy megöli Gubát és elveszi tőle a beszedett pénzt. Mindent eltervezett, feleségét elküldte vidékre, hogy ne zavarja. A fiatal férfival már a gyilkosság hetén is többször végezni akart az üzletben, de mindig megzavarták a vevők. Elérkezett a szombat. Lehúzta a rolót a bejárati ajtón, a bontókést a mérleg mellé tette és lemosta a pultot. Amikor a mit sem sejtő Guba megjött, becsalta a pult mögé, majd a kés élével hátulról fejbe vágta. 

„Miért bánt engem Szebeni úr?” – kérdezte Guba, de aztán még több ütést is kapott, majd hörögve összeesett. A brutalitásra jellemző, hogy az egyik csapás szinte levágta az orrát. 

Testrészek az aktatáskában

A hullát mindenképpen el kellett tüntetni. Elképzelhető, hogy a fejet akkor vágta le, amikor a szerencsétlen pénzbeszedő még életben volt. Az apró darabokat végül egy libás kosárba tette. Az elrabolt 12 ezer forintot elrejtette, a feldarabolt holttestet pedig másnap vitte ki a kukoricaföldre. A két aktatáskával ötször kellett fordulnia. Másnap elkezdte törleszteni az adósságait, de nagyon vigyázott rá, hogy egyszerre csak keveset, nehogy feltűnést keltsen.

Szeptember 13-án helyezték előzetesbe és a rögtönítélő bíróság halálra ítélte gyilkosság és rablás bűntette miatt, majd kivégezték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128357_auto_resized.jpg
origo.hu

Az újpesti legenda fia szerint egyértelmű, miért nincs helye az NB I-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713290108
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131779_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713290108
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte