Aktuális

Repülőről vetette a mélybe magát az egyetemista lány - Még a pilóta is igyekezett megakadályozni a halálos ugrást

Bors

Létrehozva: 2019.08.01.

Tíz perccel azután, hogy a kisgép felszállt, a fiatal lány kikapcsolta a biztonsági övét, és a halálba ugrott. A repülő másik utasa és a pilóta is megpróbálta visszatartani, ám sajnos hiába küzdöttek...

Túl korán veszítette el egy gyászoló család szeretett gyermeküket. A mindössze 19 éves lány egy tanulmányi útról hazafelé tartva döntött úgy, hogy a mélybe veti magát. Könnyen lehet, hogy teste soha nem kerül elő.

A Cambride Egyetem diákjaként tanult biológiát a brit Alana Cutland. A 19 éves lány sajnos az egyetemtől nem kapott támogatást tanulmányi útjára, így saját pénzéből utazott Madagaszkárra, hogy ott a rákokat tanulmányozza. A beszámolók szerint azonban már a nyolchetesre tervezett szakmai gyakorlat első hete is olyan terhet helyezett rá, amit képtelen volt elviselni.  Hatósági információk szerint ez idő alatt ötször volt pánikrohama, így végül Buckinghamshire-ben élő szüleivel együtt úgy döntöttek, egy bérelt géppel hazatér.

Küzdött megmentői ellen 

A kis Cessna július 25-én szállt fel a madagaszkári Anjajavyból, fedélzetén Alanával, a család egyik barátjával, Ruth Johnsonnal, valamint a gép pilótájával. Alig tíz perce voltak a levegőben, amikor a 19 éves lány kikapcsolta a biztonsági övét, majd kinyitotta a kisgép jobb oldali ajtaját. Noha mind Johnson, mind a pilóta igyekezett megakadályozni, hogy Alana kiugorjon, ő leküzdötte visszatartóit, és kivetette magát a repülőből - írja a Daily Mail.

A hatóságok az események vizsgálata során egy megrázó fotót is közzétettek, melyen rekonstruálták, hogy próbálták utastársai visszatartani Alanát az ugrástól.

Sajnos az egyetemista lány családjának nem csak gyermekük elvesztését kell feldolgozniuk, de azt is, hogy talán soha nem temethetik el a testét. Eddig ugyanis még nem találtak rá, noha nagy erőkkel keresik. Alana ugyanis az 1100 méteres magasságból a sziget egy elzártabb, dzsungeles területére zuhant, ahol rengeteg vadállat is él - számolt be a lap.

* * *

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól