Régebben a bajusz nélkül még harcolni is tilos volt

Ahány kor, annyiféle arcszőrzet – a történelem során rengeteg változott a bajusz divatja, ma pedig olyannyira reneszánszát éli a viselet, hogy szinte alig látni fiatalt, akinek ne lenne ott a pamacs a felső ajka felett.

Álszakállú fáraók

A bajusz már az ókori Egyiptomban is népszerű viseletnek számított, de csak az előkelőségek körében, például Rahotep herceg a bajuszáról lett az utókor számára híres. A fáraóknak viszont nem lehetett igazi bajszuk, csakis állszakállt viselhettek. Az ókori Kínában az uralkodók is hordták, mi több, császári szimbólumnak számított. Az ókori görögök és rómaiak azonban inkább a szakállt részesítették előnyben, a bajusz kultusza pedig hosszú évszázadokra eltűnt.

Hősi jelkép lett

Persze a bajusz sosem kopott ki teljesen, elég csak olyan nagy kultusszal bíró magyar személyiségekre gondolni, mint Hunyadi János vagy II. Rákóczi Ferenc,  később Széchenyi István vagy Kossuth Lajos. Az ízléses, viasszal megformált bajuszkölteményeknek igazi divatja azonban a britektől indult, mégpedig a krími háború (1853–1856) után, amit az angolok a török–olasz–francia szövetségesek oldalán az oroszok ellen vívtak.

A hideg ellen dús arcszőrzettel védekeztek a katonák, és ez olyan hatékony eszköz volt, hogy a hadsereg 1860-ban aztán külön szabályzatban tiltotta meg „a felső ajak feletti rész” borotválását. Bár a harcosoknak kisebb gondjuk is volt a borotválkozásnál – értelemszerűen sokan nagy szakállal tértek vissza a frontról –, hazatérve a bajuszukat meghagyták. Ugyanis ez azt jelentette, hogy az illető megjárta a háborút, vagyis a hősiességét jelképezte.

Új csészét találtak fel

Volt, aki viasszal bepödört bajuszával tűnt ki a többiek közül, egy idő után viszont akinek arca csupasz volt, arra úgy néztek, mintha legalábbis nem vett volna fel nadrágot. Még tudományos elméletekkel is igazolni próbálták a bajuszviselés helyességét, egy 1861-es orvosi cikk azt állította, hogy az amerikaiak évi 36 millió munkanapot vesztegetnek el csak azzal, hogy borotválkoznak.

Bajusz ide, elegancia oda, kiderült, hogy a bajuszra kent viasz a forró italokban végzi a csészében, így aztán egy Harvey Adams nevű fazekas feltalálta a bajuszcsészét, amivel már lehetett zavartalanul inni.

Egy perem tartotta távol a szőrt az italtól. A dús bajuszoknak a század vége felé akkor áldozott le, amikor az orvosok már azt kezdték hangoztatni – az eldobható Gillette borotva megjelenésével egy időben! –, hogy az arcszőrzet valóságos melegágya a baktériumoknak. Aztán már a katonaság is feloldotta a tilalmát 1906-ban, onnantól már a honvédek is borotválkozhattak.