Aktuális

Pároknak éri meg a legjobban a last minute nyaralás

Bors

Létrehozva: 2019.09.04.

Ugyan már szeptembert írunk, mégis sokan most indulnak nyaralni. Az ok egyszerű: spórolni szeretnének. Megéri az utolsó pillanatban foglalni egy last minute vakációt?

Forrás: Istock

Tudni szeretnénk előre

Számos felmérés azt mutatja, hogy a magyarok szeretik hosszú hónapokkal korábban tudni, hogy mikor és hová mennek pihenni. Ez leginkább a családoknak fontos.

– Akik lényegesen nagyobb kínálatból szeretnének válogatni, vagy családdal, esetleg nagyobb társasággal utaznak, azoknak mindenképp érdemes előre gondolkodni, mert szűkös lehetőségekkel kell számolniuk– kezdte Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője. – A last minute utaknál ugyanis az előfoglalás után fennmaradt helyeket próbálják kedvezménnyel eladni. Ez esetben jóval kisebb a választási lehetőség, tehát aki konkrét időponttal és céllal szeretne menni, lehet, hogy nem talál magának semmit – figyelmeztetett Bakó. 

Biztosítás nélkül rizikós

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége nem győzi hangoztatni, hogy biztosítás nélkül nem szabad elindulni külföldi útra, túl rizikós. Egyes irodák rögtön a foglalásnál lehetővé teszik, hogy megkössük, így nem kell még azzal is vesződni, utánajárni. A nyaralás költségéhez képest csak egy kisebb összeget kell befizetni, viszont ez nagyon sokat segít, ha valami probléma adódik külföldön. 

„Tisztábbak” az árak

Egyre többen veszik saját kezükbe a dolgokat, és szerveznek le mindent a nyaralással kapcsolatban, mondván így jobban megéri. Bakó Balázs szerint viszont ez nem biztos, hogy jobb megoldás, mint egy utazási iroda. 

– Azon kívül, hogy elég egyszer bemenni és megbeszélni a részleteket, akár még jobb ajánlatokat is ki lehet fogni. A charterjáratok ár-érték arányban jobbak lehetnek. Ha a nyaralás végén összeszámoljuk, hogy mennyit költöttünk – ételre, italra, egyéb dolgokra –, akkor rájöhetünk arra, hogy a saját szervezésű utazás sem feltétlenül olcsóbb. Sőt egyre nagyobb divat, hogy az irodák a ténylegesen fizetendő összeggel hirdetik meg az utakat, amiben benne van a repülőjegy, az illeték, a transzfer és a szállás. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb rejtett költséggel kell számolniuk az utasoknak – mondta a szakember, majd hozzátette, hogy azért is egyszerűbb utazási irodát választani, mert nem kell folyamatosan böngészni az utak között, mert ezt az iroda megcsinálja.

Rugalmasnak kell lenni 

A szakértők szerint a last minute utakkal valóban lehet spórolni. Csak legyen nyitott az ember, és fogadja el: nem biztos, hogy éppen oda fog utazni, ahová szeretne. Tulajdonképpen a szerencsén múlik a vakáció helyszíne és ideje. Ha valaki tudja az időpontot, hogy mikor menne nyaralni, de mindegy neki, hogy hová, akkor nagyon jó ajánlatokat tud kifogni. Azoknak is van esélyük, akik konkrét helyre keresgélnek dátum nélkül. A párok előnyt élveznek, mivel ilyenkor a foglalható helyek számát nézve jellemzően keve­sebb a családi szoba. 

– A szállodát, apartmant tekintve is rugalmasnak kell lenni, mert lehet, hogy már nem a legjobb kategóriát ajánlják fel az utazási irodák. Az is lehet, hogy messze van a parttól a hotel, vagy nincs teljes ellátás – magyarázta Bakó. – Általában oda van utolsó pillanatban is foglalási lehetőség, ahová charter repülőgépet foglal az iroda. Ilyenkor a vállalatok lejjebb viszik az árakat, hogy kitöltsék a lyukakat, és ne bukjanak. Ez tényleg csak a maradék – tette hozzá a szóvivő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423618
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni