Aktuális

Öt százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

Bors

Létrehozva: 2018.11.14.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez mérten 1,2 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított GDP a kiegyensúlyozott adatok szerint.

Az EU statisztikai hivatala az Eurostat által figyelt adat, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott mutató tizennégy éve 2004 harmadik negyedévében mutatott legutóbb a mostanihoz fogható 5,0 százalékos GDP-növekedést.  

A negyedéves indexek hat éve töretlen gazdasági növekedést mutatnak egyetlen megingással 2016 első negyedévében.

A gazdasági teljesítmény az első három negyedévben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers adatok szerint.

Az első fél évben is 4,7 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítménye az egy évvel korábbinál, a második negyedévben 4,9 százalékos, az első negyedévben 4,5 százalékos volt a gazdasági növekedés.

A növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: a harmadik negyedévben a legnagyobb mértékben a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás járult hozzá a növekedéshez, de az építőipar és a mezőgazdaság is jelentős teljesítményt nyújtott.

A harmadik negyedévi GDP részletes adatait december 5-én közli második becslése alapján a KSH.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141656_auto_resized.jpg
origo.hu

A brit fiataloknak már nem éri meg dolgozni, a munka helyett a segélyt választják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713452712
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141684_auto_resized.jpg
vg.hu

Lázár János nyíltan beszélt: rengeteg fegyvert kell vásárolnia Magyarországnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713452712
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713452712
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713452712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül