Aktuális

Nem vihetik haza a kisbabájukat a kórházból a szülők, amíg nem fizetik ki a 40 milliós császármetszést

Bors

Létrehozva: 2019.09.26.

Forrás: GoFundMe

A várandós Syeda Khola Adnan éppen Dubaiban nyaralt párjával, amikor 23 héttel korábban megindult nála a szülés. A birminghamben élő, de dubai születésű nőt azonnal kórházba szállították, ahol életet adott kislányának.

A koraszülött nem nyomott 400 grammot sem amikor a világra jött, így az is bizonytalanná vált, hogy egyáltalán életben marad-e. Az álomnyaralásból rémálomba csöppent szülők nem is sejtették, hogy az igazi megpróbáltatások csak ezután jönnek. A kórház szívtelenül a fiatal pár orra alá dugott egy több mint 444 ezer dirhamos (38 millió forint) számlát, és közölte velük, hogy addig nem kaphatják meg gyermeküket, amíg nem rendezik a tartozásukat.

Ennyibe került ugyanis az életmentő császármetszés és a koraszülött életben tartása. Ez az összeg azonban még a duplájára is nőhet, ha a kislánynyak további ellátásra lesz szüksége. Mivel az Angliában élő anya nem kötött utasbiztosítást, és nem Dubaiban fizeti a társadalom biztosítást sem, ezért az újdonsült szülőknek önerőből kell kifizetniük a kórházi kezelések összegét.

Az apa, Azhar Saleem kénytelen volt magára hagyni családját és hazautazni Angliába, nehogy elveszítse munkáját, míg a 23 éves anya Dubaiban maradt a gyermekükkel. Végső elkeseredésükben a GoFundMe oldalon keresztül próbálnak támogatókat keresni, hogy kifizethessék a kórházi ellátást és hazatérhessenek.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129729_auto_resized.jpg
origo.hu

Tündéri fotó: így mentek a misére Rúzsa Magdi hármas ikrei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713258315
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123853_auto_resized.jpg
vg.hu

Olcsó, használt termékeket kezd forgalmazni a Media Markt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713258315
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában