Aktuális

Négy emeletet zuhant a csecsemő, az orvosok is lemondtak róla - ma mégis mosolyog

Bors

Létrehozva: 2018.10.01.

<p>A kisfiú több mint 12 métert zuhant. Az orvosok meg voltak róla győződve: esélye sincs a túlélésre. Csodával határos módon azonban nem csak él, de köszöni, jól van - teljesen felgyógyult a horrorbalesetből.</p>

Nagynénje vigyázott arra a 11 hónapos csecsemőre, aki egy székre felmászva zuhanhatott ki lakásuk ablakán a negyedik emeletről. A pici édesanyja akkor ért a helyszínre, amikor a gyermeket már betették a mentőautóba. A nőnek azt javasolták: most inkább ne nézze meg a kisfiát.

“A mentők azt mondták, olyan súlyosan megsérült a fiam, hogy jobb, ha nem nézem meg. Én mégis félrelöktem őket és feltéptem a mentőautó ajtaját” - idézte fel a megrázó pillanatot a Londonban élő Hawa Rutansingwa a Daily Starnak. “Összeestem, és azt gondoltam, Uram, segíts! Majdnem halottnak nyilvánították a helyszínen. Vissza akartam kapni a fiamat.”

A kis Anwar Nyanzi olyan súlyos sérüléseket szenvedett a több mint 12 méteres zuhanástól, hogy az orvosoknak gépekkel kellett életben tartaniuk - ám pár nappal később úgy döntöttek: mivel képtelen önállóan lélegezni, jobb, ha lekapcsolják a gépekről, és hagyják békésen távozni, mintha feleslegesen, a javulás legkisebb reménye nélkül küzdenek az életéért.

Ekkor történt az első csoda: a pici elkezdett önállóan lélegezni. Az orvosok azonban továbbra is szkeptikusak voltak, és figyelmeztették az anyát: a baleset súlyossága miatt megjósolhatatlan, milyen maradandó sérüléseket szenvedett pontosan a csecsemő. Valószínűleg azonban nem lesz képes se látni, se hallani, se beszélni vagy járni egy ilyen brutális zuhanás után. 

A kis Anwar azonban ismét teljesítette a lehetetlent. 11 nappal a baleset után már a tesztek kimutatták: a hallásával és a látásával sincs semmi baj, három héttel később pedig már lábra tudott állni.

A most kétéves fiúcska azóta teljesen felépült a tavaly júliusi balesetből. Édesanyja elmondása alapján a gyerkőc egészséges és eleven - mint bármelyik korabeli.

“Egy anya nem mehet át annál szörnyűbb dolgon, mint hogy közlik vele: a fia meg fog halni. Fel kellett készülnöm a legrosszabbra, most mégis itt van, játszik a játékaival és énekel, mint akármelyik másik gyerek. Ez egy valóságos csoda.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604811
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban