Aktuális

Mint a mesékben: csókkal mentette meg újszölött kisöccse életét a hétéves lány

Bors

Létrehozva: 2019.02.13.

A kis Niall Parfitt még csak pár hetes volt, amikor egy szeretetteljes puszi az életét mentette meg. A kisbaba arcát ugyanis hétéves nővére Éabha csókolta meg, aki ekkor épp enyhe megfázásban szenvedett.

A csecsemőt azonnal kórházba is vitték, nehogy komolyabb baja legyen fertőző nővére miatt. ott viszont kiderült, hogy ritka születési rendellenességgel jött világra, ami az életébe is kerülhetett volna. Niall egy ritka születési szívbetegségben szenvedett, így azonnal Londonba szállították, hogy életmentő műtétet hajtsanak végre rajta.

Betegségét rendkívül nehéz kiszúrni, és ha nem hiszik azt, hogy elkapta a kislány megfázását, biztos nem viszik el időben kivizsgáltatni. A londoni látogatás azonban végül hosszabbra nyúlt, mert Niall tüdőgyulladást is kapott, így a család ekkor egy rendkívül nehéz időszakon ment keresztül.

Most, négy évvel később egészséges kisfiúként éli életét, hála túlbuzgó húga szeretetének. Szülei szerint Niall elképesztően eleven és aktív kisfiú lett. A család azóta rengeteg energiát és pénzt fordít arra, hogy segítsen azt a szívbeteg gyerekeket támogató alapítványt, amely őket is átsegítette a nehéz időszakon.

Az ő támogatásuknak köszönhetően ismerték meg a jótékonykodás erejét és fontosságát, hiszen ha ők - és szerető kislányuk - nincsenek, a kis Niall ma biztosan nem élhetne.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144000_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot