Aktuális

Mérai Kata: Az a jó, ha nagyon megutálnak!

Bors

Létrehozva: 2019.12.03.

Mérai Kata szerint a leghálásabb dolog rosszat játszani, ezért is vállalta örömmel Szörnyella de Frász szerepét a Kalamajka a Kastélyban című zenés darabban.

A Kalamajka a Kastélyban című zenés darabban Csipkerózsika hatalmas partyt rendez a palotában a Mikulásnak, az eseményre azonban gonosz mesehősök, mint például Szörnyella de Frász nem kap meghívást. A 101 kiskutya rettegett ellenfele emiatt éktelen haragra gerjed és megpróbálja megakadályozni az ünneplést.

– A leghálásabb dolog rosszat játszani, mivel a nézőktől, gyerekektől azonnal visszajelzést kapok, hiszen ha jól csinálom, akkor a darab végére nagyon megutálnak – mondta nevetve Kata, aki miután december 7-én és 8-án a Gellért szállóban gonosz kutyatolvajjá változott, szeretteihez hazasietve élvezi tovább az ünnepet.

– Számomra az adventi időszak a várakozásról, az együtt töltött időről, a készülődésről, a dekorálásról és a közös, nagy családi ebédekről szól, a karácsony este pedig ennek az időszaknak a megkoronázása – tette hozzá a színésznő.

Idén a Mesehotel egy budapesti gyermekotthon kis és kamasz lakóinak adventi időszakát is szeretné megszépíteni ajándékokkal, így adománygyűjtést szerveznek mindkét napon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147503_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629112
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói