Aktuális

Melegedő tél: 16 fokkal tér vissza a tavasz

Hu-Zo

Létrehozva: 2019.12.14.

Forrás: Shutterstock

Még ugyan tizenegy nap van szentestéig, de már az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint is esélytelen, hogy fehér karácsonyunk legyen. Ám olyan hőmérséklet lesz, ami akár egy hűvösebb tavaszi napon is elmenne. Hétfőn 8–15, kedden pedig már 9–16 fokos csúcshőmérsékletre van kilátás. Élénk, erős déli szél főleg a Dunántúlon fújhat.

– Ezt a melegedést a hosszú távú átlaghőmérséklet alapján október végi, november eleji, azaz késő őszi időnek is nevezhetjük – mondta a Borsnak Pártai Lucia meteorológus, az EUMET vezetője, a European Weather Service igazgatója.

– Nálam már virágoztak a fák, de aztán a hirtelen jött hidegben el is fagytak, ezek pedig ebben az enyhe időben már nem fognak újraéledni, legfeljebb csak január végén, ha ilyen marad az idő – tette hozzá a szakember. Legutóbb csaknem hatvan éve, 1963. december 17–18-án volt ilyen idő,  22 fokkal.

– Az elmúlt évszázadokban, vagy évezredekben ennél sokkal szélsőségesebb hőmérsékletek is voltak. Az 1860-as évektől mért átlaghőmérséklethez képest – ami ezeken a napokon plusz 3 fok – számít ez csak enyhébbnek. Ilyenkor a légúti fertőzések gyarapodhatnak meg. Egyébként Neumann János szerint az időjárásnál csak a nôk szeszélyesebbek, és semmin nem kell csodálkozni – mosolygott Lucia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135633_auto_resized.jpg
origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713286508
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713286508
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte