Aktuális

Megríkatta anyja hiánya az artistát

kbv

Létrehozva: 2019.01.07.

Az Exatlon Hungary versenyzőjét nem kímélte az élet, de talán ennek köszönhető, hogy most ennyire küzd. Édesanyja egyedül nevelte fel.

Természetes, hogy a húszmilliós fődíj miatt az összes versenyző teljes erőbedobással küzd az Exatlon Hungary megmérettetésében, de egyvalakin, Bán Norbin látszik, hogy számára sokkal többről szól a verseny, mint puszta pénzszerzési lehetőségről. A 29 esztendős artista versenyző na­gyon ne­héz körülmények közül érkezett, édesanyja egyedül nevelte őt és két testvérét. Norbi az anyukájának szeretne bizonyítani, akiről felnőtt férfi létére is sírva beszélt lapunknak. 

– Édesapám egyéves koromban elhunyt, onnantól édesanyám nagy lelkierőt mutatott. Mindent megkaptunk, mindent megteremtett, egyedül dolgozott több munkahelyen, úgy nevelt fel minket, nagyon büszke va­gyok rá – kezdte Norbi, aki azt is elárulta, nem érezte soha édesapja hiányát, hiszen anyukája pótolt mindent.

– A gyerekkorunk nem ne­künk volt nehéz, hanem az édesanyánknak, de tisztelem és becsülöm ezért, hogy így végigcsinálta. Más lehet, hogy már rég alkoholista lett volna, de ő elképesztően erős. Engem a sport irányába indított el, és ez jól is sült el. Nagyon becsültük édesanyánkat, hogy képes minket egyedül felnevelni – mondta Norbi, aki ezen a ponton el is sírta magát, ahogy felidézte gyerekkori élményeit és megérintette édesanyja hiánya. Mindennél jobban szeretne neki bizonyítani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól