Aktuális

Másfél hónapja lapít a zsidó nőt verő Szávay

Bors

Létrehozva: 2019.01.17.

A Jobbik iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról is – írta még december elején Szávay István a közösségi oldalán. Azóta másfél hónap telt el, de az ismeretlen zsidó nő megverésével dicsekedő politikusnak esze ágában sincs megválni a mandátumától.

Forrás: MTI

Háttér Mint ahogy az Origo beszámolt róla: nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen az hallható, ahogyan Szávay István, a Jobbik parlamenti képviselője azzal dicsekedett párttársainak, hogy leütött egy zsidó nőt egy szórakozóhelyen, mert az „beszólt neki”.

A zsidógyűlölő jobbikos politikus a történteket követően tagadta a támadást, ugyanakkor elismerte, hogy mi­nősíthetetlen stílusban beszélt. Másnap lemondott az Országgyűlés jegyzői pozíciójáról, valamint a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről, és december 3-án azt is belengette, hogy a mandátumát is visszaadja. 

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke közösségi oldalán egy terjedelmes bejegyzésben mentegette a frak­ciótársát. Amellett, hogy azt írta, méltatlan inzultus érte a zsidózó politikust, posztja alatti hozzászólásában egyenesen úgy fogalmazott, hogy „nagyon nagy szükség van Szávay István munkájára a magyar parlamentben”. Csakhogy sem Szávay, sem Staudt Gábor, a lemondását de­cember 31-gyel szintén bejelen­tő jobbikos honatya nem tartotta a szavát. 

Feltehetően anyagi okok állnak annak hátterében – számolt be róla a Magyar Idők. Annak ellenére, hogy mindkét jobbikos képviselő utódját megtalálták már, Bencsik János és Csányi Tamás csak a parlament tavaszi ülésszakának kezdetét – február 15-ét – követően teheti le képviselői esküjét. Ha addig az időpontig kettővel kevesebben képviselnék a Jobbikot az Országgyűlésben, jelentős támogatásoktól esne el a párt frakciója, ezért ragaszkodhat Szávay és Staudt a mandátumához.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145009_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól