Aktuális

Már sohasem ragyog fel ez a gyönyörű barna szempár: csak a hasát fájlalta a négyéves, néhány nap múlva elragadta a rettegett kór

Bors

Létrehozva: 2019.04.02.

Alig pár nappal azután, hogy először szólt édesanyjának a négyéves kislány arról, hogy rosszul érzi magát, életét veszítette a lappangó halálos kórban.

Forrás: Facebook

A kis Evie May-en semmilyen gyanús tünetet nem mutatott, életvidám és energiával teli gyerek volt. Egy reggel viszont valami megváltozott, nem volt étvágya, édesanyjának azt mondta, azért nem kívánja a reggelit, mert fáj a feje. Nem sokkal később már erős gyomorfájdalomra is panaszkodott, majd a testhőmérséklete felkúszott 40,1 fokra. Ekkor már a szemeit is alig bírta nyitva tartani, sőt néhányszor el is ájult. Amikor magához tért, ismét tudott rendesen beszélni, de pár perc múlva megint elveszítette az eszméletét. Megrémült édesanyja Courtney May azonnal hívta a mentőket, akik kritikus állapotban szállították a kislányt a manchersteri gyermekklinikára.

Mint kiderült, a kislánynak súlyos agyhártyagyulladása volt, abból is egy ritka és agresszív változat, ami átterjedt a gerincére, és az agyalapi mirigyét is megtámadta. Orvosai mesterséges kómában tartották, hogy az agykárosodás mértékét csökkentsék, de sajnos ez a módszer sem bizonyult elég hatékonynak., és végül a kis May március 27-én elveszítette a küzdelmet a súlyos kórral szemben.

A történtektől összeomlott édesanya szerint a  gyermeke sosem volt beteg azelőtt, és most sem látszott rajta, hogy bármi baja lenne. Egyik pillanatról a másikra romlott le állapota, előző este még boldogan játszott szüleivel a mindig vidám, cserfes kislány. Az agyhártyagyulladás elleni védőoltást 2015 óta kapják a babák, May azonban mindössze egy hónappal csúszott le róla. Kilenc hónapos kisöccse már védve van ellene. 

Még mindig nem értem, hogy történhetett ez velünk. Minden pillanatban azt várom, hogy beszalad a szobámba és átölel. Végig hittem benne, hogy jobban lesz, mert nem lehet máshogy, fel kell épülnie. Most nem tudom, hogy mihez kezdek így az életemmel – mondta könnyeit törölgetve a gyászoló édesanya.

(via DailyMail)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471313
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471313
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471313
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze