Aktuális

Levi is megkapja az élet gyógyszerét

Bors

Létrehozva: 2019.11.02.

Zente után Levi is elfelejtheti a tolószéket. Szülei hittek a csodában, 31 nap alatt sikerült nekik is összegyűjteni a felfoghatatlan összeget a világ legdrágább gyógyszerére.

Édesen szundikáló kisfiú – Levi ottjártunkkor éppen a vi­háncolást piheni ki, testvérével, Hannával egész délelőtt játszott. Szülei csak nézik az alvó kisfiú tolószékét, el sem hiszik, hogy Levi egyszer majd a saját lábán rohan ki a szobájából. A kisfiúnak ketyegett az órája, és nemcsak azért, mert az SMA2, vagyis a gerincvelői izomsorvadás már a légzésére is kihatott, hanem mert december 20-án lesz kétéves. Addig kaphatja meg az életet jelentő injekciót.

– Egyszerűen felfoghatatlan! Harmincegy nap alatt jött össze a 700 millió forint – kezdi az édesanya, Szamler Viktória. – Zente és az ő sikere adott nekünk reményt. Elkezdtünk bízni, de hiába láttuk, hogy gyűlik a pénz, nem mertük beleélni magunkat – mondja. A családnak tényleg rengetegen segítettek, többek mellett Mészáros Lőrinc, aki 120 millió forintot adott, s adakozásra hívta fel a nagyvállalkozókat, így további 180 millió gyûlt össze – árulta el az ATV-nek dr. Tóth Krisztina, a Mészáros csoport kommunikációs igazgatója. Az édesanya egyébként már mindent eltervezett, a Pest megyei Enyingről felköltöznek Levivel a fővárosba.

– Hannát kivettem az oviból, hogy itthon lehessen, mielőtt elkezdôdik Levi kezelése, ami két hónap a vizsgálatokkal együtt. Elviekben december elején kapja meg a gyógyszert. Nagyon félek, végig karanténban le­szünk, nem találkozhatok majd a lányommal – mondja az anya, majd átveszi a szót férje, Gábor.  

– Addig szigorú feltételek vannak: mehetek dolgozni, de itthon csak maszkban lehetek.

Viktória örömmel újságolja, hogy Zente édesanyja felvette vele a kapcsolatot. Ők egy lépéssel előrébb járnak, a fiú néhány napja kapta meg a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát.

– Remélem, erőt ad majd a két család összetartása. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített – mondja végül

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429912
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429912
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni