Aktuális

Lefülelték a nőt, ahogy fényes nappal vizel a Mátyás téri parkban

Bors

Létrehozva: 2019.04.27.

<p>Egészen szürreális jelenet bontakozott ki a minap a fővárosi Mátyás téren. A VIII. kerületi parkban egy hölgynek sürgős dolga akadt, de még szerencse, hogy csak kis dolog volt! Egy arra járó ugyanis nem hagyta szó nélkül a helyzetet, és fennhangon kérdőre vonta a nőt.</p>

A szerkesztőségünk birtokába jutott felvételen jól látszik: a faház mellett guggoló nő éppen zsebkendőt próbál magának előhalászni, miközben a férfi – aki valószínűleg a felvételt készítette – a következő szavakkal füleli le: "Ne haragudjál már, de azért ezt nem kéne! Ide vizelni a parkba!”

A nő nem jött zavarba, közölte, mindjárt végez, és amúgy muszáj volt, mert nem jó a vécé. A férfi kitartóan próbálja közben felhívni a figyelmét arra, hogy nem feltétlenül ott kellene elvégeznie a dolgát, de a videó végén elengedi az ügyet. – Ez gyerekek Magyarország, Budapest, Mátyás tér – szól a szomorú összegzés.

A nyilvános vizelés egyébként büntethető, és szabálysértésnek számít, egészen pontosan közerkölcsi szabálysértésnek minősül. Aki közterületen vagy nyilvános helyen tesz ilyet, akár 50 ezer forintos bírságot is kaphat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146975_auto_resized.jpg
origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713625221
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713625221
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713625221
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713625221
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713625221
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban