Kötelezővé teszik az otthoni munkavégzést Lettországban

Kötelezővé teszik az otthoni munkavégzést Lettországban

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 12. 22:35
Lettországban a következő hetekben több ágazatban kötelezővé teszik a távmunkát a koronavírus-járvány terjedése miatt - jelentette be a rigai kormány pénteken.
MTI

A kabinet úgy döntött, hogy a közszférában, az állami és önkormányzati vállalatoknál, valamint a magánszektor egyes területein dolgozók keddtől nem járhatnak be a munkahelyükre, és otthonról kell dolgozniuk. Kivételt csak a termelő tevékenységet végző vállalatok, és az egyéb, munkahelyhez kötött tevékenységek képeznek.

Az intézkedés célja, hogy csökkentse a fertőzésveszélyt.

A döntéssel egy időben szigorodnak a helyi érdekű tömegközlekedés igénybe vételének feltételei. Emellett az iskolákban bizonyos körülmények között engedélyezik az oktatást a szabadban is.

Az 1,9 millió lakosú Lettországban tavaly ősz óta nő a fertőzöttek száma. Az óvintézkedések szigorításának hatására december közepe óta kissé javult a helyzet. Lettországban csaknem 93 ezer fertőzöttje és mintegy 1750 halottja van a koronavírus-járványnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.