Kodály körönd: 100 milliókat fizetnek a lakók?

Szóban már beintett a biztosító a tavaly nyáron viharkár-elhárítás közben kigyulladt, s azóta is lakhatatlan budapesti, Andrássy úti palota mint­egy száz lakójának.
Szóban már beintett a biztosító a tavaly nyáron viharkár-elhárítás közben kigyulladt, s azóta is lakhatatlan budapesti, Andrássy úti palota mint­egy száz lakójának.

Az érintettek azóta is rokonoknál és az önkormányzat által felajánlott apartmanokban várják, mikor érhet véget a kálváriájuk. Székely Imola, a társasház közös képviselője szerint ehhez még akkor is legalább fél év szükséges, ha minden rendben megy.

– Százmilliókról van szó. Levelet még nem kaptunk, de a biztosító szóban már közölte, ha a katasztrófavédelem építési tevékenységet jelöl meg a tűz okaként, akkor nem fizet, mert egy ilyen kitétel szerepel a kötvényben. Igaz, a törvény a kötelező karbantartást is építési kategóriába sorolja. Mi erre hivatkozunk, illetve, hogy a biztosításba csak azért került mindez, mert a megkötéskor éppen egy aktuá­lis felújítás zajlott a harmadik emeleten – magyarázza Székely, aki végső esetben nem riad vissza egy elhúzódó bírósági úttól sem...

– Addig is kérdéses, hogy saját erőből megoldható-e a lakhatás. Egy jelenleg 80 százalékosan kész védőtető ugyan óv a beázástól, de csak annak teljes elkészülte után kerülhet sor a kémények átvizsgálására. Ha azok zöld utat kaptak, jöhet a gáz, amit majd a villany követ, de csak miután az oltás során elázott elektromos hálózat teljesen kiszárad – sorolja a teendőket.

A biztosító illetékesét eddig nem értük utol.

A tökéletes habcsókot keresed? Íme a legjobb recept!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors