Aktuális

Kóbor János képtelen volt végignézni Benkő temetését

Bors

Létrehozva: 2020.12.03.

A csikorgó hideg és a koronavírus-veszély ellenére is jó néhány régi jó barát kísértre utolsó útjára az Omega együttes néhai zenészét, Benkő Lászlót. A mélyen megrendült énekes, Kóbor János nem tudta végignézni, ahogy sírba teszik barátját.

Nulla fokot mutatott a hőmérő higanyszála szerdán kora délután, a Farkasréti temetőben, ahol a szűk családi kör és a legközelebbi barátok kí­sérték utolsó útjára, Benkő Lászlót. Az Omega zenekar legendás billentyűse hosszú betegség után, november 18-án, 77 éves korában hunyta le örökre a szemét, óriási űrt hagyva maga után.

Ha nincs a koronavírus, a hazai zenei élet kiválóságát nyilván tömegek kísérték volna utolsó útjára, hiszen nemzedékek nőttek fel a slágerein, de tegnap mindössze egy csoportnyi ember vehetett részt a temetésén. Az özvegyén, a fián, Balázson, az omegás Debreczeni Ferencen és Kóbor Jánoson kívül a régi cimborák jöttek el: Pataky Attila, Müller Péter Sziámi, Nagy Feró, Presser Gábor és Lukács Sándor színész. Nagy Feró a könnyeivel küszködve mondott búcsúbeszédet, amit végül nem is tudott befejezni.

Nem fogok sírni – mondta elcsukló hangon, majd Debreczeni Ferenc, Benkő zenésztársa lépett a mikrofonhoz, aki hosszan emlékezett a régi szép időkre, amikor Benkő mindig elkésett a koncertre való indulásról, mert még beszaladt egy lottózóba…

Beszédet mondott még Freinreisz Károly és Lukács Sándor is. Megható pillanatok voltak ezek, a gyászszertartást állva végignéző Kóbor János is csak pillanatokra volt képes abbahagyni a sírást. Ő képtelen volt beszélni, előre jelezte is, hogy ezt senki ne kérje tőle.

Túl sok volt mostanában a tragédia – magyarázta a temetés előtt egy nappal a Ripost megkeresésére Mecki. Benkő László gyászszertartása után a menet a koporsót szállító autó mögött a sírhoz indult, Nagy Feró és Kóbor János azonban csak egy darabig tartott a gyászmenettel.

Feró csendben távozott, Kóbor János pedig szemmel láthatóan nem tudta, hogy mitévő legyen.

Egy darabig Presser Gáborhoz csapódva beszélgetett, legalábbis beszélni próbált.

Kóbor összetört. Pressernek annyit mondott, hogy felfoghatatlan, hogy Laci és Tamás is csak így elmentek

– Mihály Tamás, a zenekar basszusgitárosa három nappal Benkő után hunyt el –, aztán lassan sarkon fordult, és kiment a temetőből. Képtelen volt végignézni, ahogy a barátja koporsóját földbe eresztik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713542415
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713542415
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713542415
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713542415
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot