Aktuális

Kisgyermekek előtt kínoztak meg egy rabszolgaként fogvatartott férfit Kiskörén

Bors

Létrehozva: 2019.12.12.

Forrás: Police.hu

A Hevesi Rendőrkapitányság Kiskörei Rendőrőrsére érkezett bejelentés 2019. április 9-én, miszerint egy felnőtt férfi Kisköre egyik utcájában az árokban ülve segítségért kiabált.

A rajta lévő sérülések miatt kórházi ellátásra szállították, közben kiderült, hogy a férfit eltűnése miatt körözi a rendőrség.

A tiszaburai lakos elmondta:

2019. április 8-án egy kiskörei italboltban megismerkedett két fiatal lánnyal, akik saját lakásukra elhívták, ott két férfi bántalmazta, elvette a nála lévő értékeket, majd az egyik helyiségbe bezárta. A cselekménynek szemtanúja volt a két nő, továbbá két kisgyermek is. A bezárt férfit az éjszaka folyamán még többször bántalmazták, majd reggel erőszakkal arra kényszerítették, hogy elvégezze a ház körüli munkákat. A sértett ekkor el tudott menekülni és segítséget kért.

A Hevesi Rendőrkapitányság az elvégzett adatgyűjtést és a szakértői vélemények beszerzését követően, 2019. december 9-én négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. V. Miklós 27 éves és R. Roland 19 éves kiskörei lakosok ellen - őrizetbe vételük mellett - rablás, kényszermunka, személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntett, míg R. Zsanett 21 éves és R. Katalin 19 éves szintén kiskörei lakosok ellen rablás és testi sértés bűntett bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A Hevesi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt is eljárást indított.

A két férfi gyanúsított letartóztatását 2019. december 11-én elrendelte a bíróság – írja a police.hu

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei