Aktuális

Kinyitottak az első éttermek vidéken – volt, aki házassági évfordulót ünnepelt egy szabad pizza mellett

Bors

Létrehozva: 2020.05.04.

Vidéken, az enyhítések első lépéseként, kezd visszatérni az élet a korábban megszokotthoz. Hetek óta először nyithattak ki az éttermek, kávézók.  

Házassági évforduló

Egy éve házasok, kiszabadulva a karanténból kedvenc fehérvári pizzériájukban ünnepelte meg az évfordulót Molnár Dávid és felesége, Titanilla.

* * *

Nehezen bírták otthon

– Mi fél nyolckor nyitottunk elsőnek Pécsett, a törzsvendégek már sorban álltak nyitáskor. Egy átlagos hétköznapunk volt, a teraszon alig volt szabad hely napközben, látszik, hogy már nehezen bírták. Én jól elvoltam másfél hónapig otthon, kijártam motorozni,és vettem egy játékkonzolt, így gyorsan eltelt az idő – mondta Balázs, aki baristaként dolgozik

* * *

Bianka és Bálint nagyon várták, hogy étteremben egyenek. Már 11 óra után leültek ebédelni a pécsi Jókai téri étteremben.

* * *

A törzsvendég

A székesfehérvári cukrászda első vendége Németh Richárd volt, aki a szokásos mignont és kávét rendelte.

* * *

90 százalékos volt a visszaesés, két kollégának fel is kellett mondani – mondta Sárközi Attila tulajdonos.

A legfontosabb változások vidéken

• Minden üzlet korlátozás nélkül nyitva tarthat, de az élelmiszerüzleteket, drogériákat, gyógyszertárakat 9 és 12 óra között továbbra is csak a 65 év felettiek látogathatják. Mint ismert, Budapesten és Pest megyében érvényben maradnak a korlátozások. 

• Telefonos előjegyzéssel indulhatnak újra a háziorvosi és fogászati ellátások, a szakrendelések, a transzplantációs beavatkozások bizonyos formái és az egynapos sebészeti ellátás. 

• Nyithatnak a szállodák, az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei, a szabadtéri mú­zeumok, valamint üzemelhetnek a strandok, a szabadtéri fürdők is. 

• Tartható vallási szertartás, polgári házasságkötés, temetés, továbbá zártkapus, nézők nélküli sportrendezvény is.  

• Kinyithattak az állatkertek, de a másfél méteres távolságtartás előírás. Ez alól csak a családtagok kivételek. – A Szegedi Vadasparkban tegnaptól láthatja a nagyközönség Zurut, a kis vízilovat. A bezárás óta született lajhár, mormota, sok a muflon, és kecskegida – mondta a Borsnak Veprik Róbert igazgató.

* * *

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534614
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534614
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534614
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713534614
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534614
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot