Aktuális

Kigyulladt egy lakóépület Strasbourgban, többen meghaltak

MTI

Létrehozva: 2020.02.27.

Három férfi és két nő életét vesztette csütörtökre virradó éjjel egy tűzvészben, amely az északkelet-franciaországi Strasbourg egyik lakóépületében ütött ki. A tűzesetben heten megsérültek.

A tűzoltókat 1 órakor riasztották az 1970-es években épült, hétemeletes épület lépcsőházából kiömlő füst miatt.

A tűzoltók tájékoztatása szerint a gomolygó, sűrű füstből nagyon sok embert kellett kimenteniük. Lángok alig csaptak fel, és azok, akik nem léptek ki a lakásukból a lépcsőházba, érintetlenül megúszták a tragédiát.

Dominique Schuffenecker prefektus tájékoztatása szerint megkezdték az áldozatok azonosítását.

A tragédiában két harmincéves és egy 45 éves férfi, valamint egy 25 éves és egy hetven év körüli nő vesztette életét. Mindannyian hirtelen haltak meg, a lépcsőházban terjedő füstben és a forróság miatt, amely olyan intenzív volt, hogy a tűzoltók szerint a falak szó szerint elolvadtak - mondta a prefektus, aki szerint az épület nem volt szanálásra ítélve, jó állapotban volt. A hét könnyebb sérült között van egy terhes nő.

A prefektúra feltételezése szerint elektromos zárlat okozhatta a tűzvészt, jóllehet a hajnali órákban két gyanús férfit is őrizetbe vettek a tragédiával kapcsolatban.

A lakóépületet teljesen kiürítették, a lakókat átmenetileg egy tornacsarnokban helyezték el.

Christophe Castaner belügyminiszter a Twitteren együttérzését fejezte ki az tűzvész áldozatainak hozzátartozóival, s méltatta a tűzoltók és a mentők helytállását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492310
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492310
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze