Aktuális

Kétségtelenül ő a társadalmi távolságtartás nagymestere: hét év után tért haza az elkóborolt juh

Bors

Létrehozva: 2020.04.24.

Most pedig egy nagyszabású jótékonysági akcióban vesz részt.

Hét évig volt távol nyájától és gazdáitól egy juh. Az állat épp egy szülinapi partit szemelt ki a visszatérés időpontjául.

A Prickles névre hallgató állat még a 2013-as bozóttüzek idején menekült el egy tasmán farmról. Gazdája, Alice Gray ugyan az elmúlt évek során a távolból többször is kiszúrta az állatot, valamint a biztonsági kamerák is felvették egy-egy alkalommal, így tudták, hogy még mindig életben van, befogni azonban egyszer sem sikerült. 

An update on Prickles!Our "Prickles, an Expert in Social Distancing" fundraiser has gone international! Media from...

Közzétette: Alice Gray – 2020. április 22., szerda

A közelmúltban azonban az azóta már terjedelmes gyapjat növesztő juh úgy határozott: jóval közelebb merészkedik egykor volt otthonához, mint azt az elmúlt hét évben egyszer is tette. A Gray család épp Alice fiának hatodik születésnapját ünnepelte, amikor Prickles megjelent, akit némi hajsza után sikerült is befogni - számolt be a történtekről az Oddity Central.

Alice Gray úgy döntött, ezzel még nem érhet véget a történet: indított egy online adománygyűjtéssel egybekötött versenyt, amiben minden hozzájáruló megtippelheti a juh hét év alatt növesztett, és most lenyírt gyapjának súlyát. A verseny majd csak május elsején ér véget - akkor kapja meg a kiszemelt szervezet a pénzt, és Alice akkor is fedi fel az eredményt, ami akár világrekord is lehet, ha meghaladja a 41,1 kilogrammot.

Prickles the sheep is an expert at social distancing after having evaded its owners for the last 7 years (following the...

Közzétette: mycause.com.au – 2020. április 13., hétfő

Az akció kitűzött célösszege kerek ötezer dollár volt - jelenleg pedig már lassan hétezernél jár az összegyűlt pénzösszeg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"