Aktuális

Két lányával jött haza Horthy dédunokája

H. N. Zs.

Létrehozva: 2019.10.28.

Hazánkba látogattak Horthy Miklós leszármazottai – a néhai kormányzó dédunokája, Stewart ugyanis ma Angliában él, lányaival megosztott a  Borssal  néhány családi emléket.

Forrás: Csányi Kriszta

A második világháborúban kórházként működő alagútrendszer, a Sziklakórház ma múzeumként őrzi a borzalmak emlékét. Évente jutalmazza díjjal azokat, akik a legnehezebb időszakban mentették embertársai­kat.

A kilenc díjazottból nyolc nem él, helyettük rokonaik érkeztek. Így jött hazánkba a péntek esti eseményre Horthy Miklós dédunokája és az ő két lánya, Elmira és Marvella is. Szikla-díjat ítéltek ugyanis az egykori kormányzó fia, István feleségének. Özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona a háború alatt ápolónőként segített, ezt ismerték el. Stewart Horthy – akinek nagyapja 37 évesen repülőszerencsétlenségben halt meg a fronton – vette át nagymamája kitüntetését.

– Többször jártunk már ebben a csodás országban, de a Sziklakórházba csak most jutottunk el – kezdte a Borsnak Stewart Horthy, majd hozzátette – Ide belépve arra gondoltam, milyen nehéz volt mamának, amikor ezeken a folyosókon járt. Egy viaszbábu kísértetiesen hasonlított rá, az élmény számomra még személyesebb lett – mondta Stewart, aki ma egy számítógépes cégnél dolgozik.

Az egyetlen élő díjazott

Lugosi József sokat dolgozott a múzeum látogathatóvá tételében, még a kezdet kezdetén. Ő volt az egyetlen még élő díjazott az idei díjazottak közül.

– A múzeum 2007-ben nyitott meg a Múzeumok Éjszakáján. Negyven évig én voltam a hadtörténeti múzeum vezetője. A grófnéval tárgyaltunk Horthy Miklós hagyatékáról, el is hozta a pisztolyát, de végül a Nemzeti Múzeumhoz került minden. Ekkor sokat megtudtam tőle a Sziklakórházról, így kezdtük el felderíteni. Nagy munka volt. Elsőnek ki kellett takarítani – árulta el a Borsnak Lugosi József nyugalmazott ezredes.

Stewartot és a lányokat gyakran látogatta a nagymama, – aki 2013-ban hunyt el – utolsó éveiben ők vigyáztak rá Angliában.

– A dédnagymama erős volt, ettôl tudott óvni másokat is. Mindig jókedvű, gondoskodó volt. Egyszer miatta néztük meg a Muzsika hangja című filmet, mert ő szerette volna – mesélték a Borsnak a lányok. Mint mondják, a néhai kormányzóról csak annyit tudnak, amit nagymamájuk me­sélt: törődött az emberekkel, tisztességes ember volt. Stewartnak egyébként négy lánya van, de a két lány ismerte legjobban a nagymamát, ezért ők jöttek el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713609910
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713609910
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713609910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713609910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713609910
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban