Aktuális

Kávéból gyárt alkatrészeket a Ford

Bors

Létrehozva: 2019.12.14.

Forrás: Ford

Eddig a kávéról autós szemmel csak annyit tudtunk, hogy a koffeintartalma miatt éberséget okoz, de az csak most derült ki, hogy akár megvilágosodást is hozhat. Ez utóbbi persze átvitt értelemben, hiszen arról van szó, hogy a Ford és a McDonald’s közös kutatásainak eredményeként az amerikai autógyártó a kávészemek héjából egy speciális eljárás segítségével autóalkatrészeket gyárt, méghozzá fényszóróházakat.

Évente több ezer tonnányi kávéhéj, vagyis a kávészemekről leváló száraz hártya keletkezik a kávépörkölés melléktermékeként. A két cég innovatív alkalmazást talált e hulladék hasznosítására, megállapítva, hogy kifejezetten erős és tartós anyag készíthető belőle. Ha a héjat magas hőmérsékleten és alacsony oxigénkoncentráció mellett műanyagba, illetve egyéb adalékanyagokba keverik be, majd pelletet készítenek belőle, akkor a keverék különféle formákba préselhető. A kávéhéj-kompozit jellemzői megfelelnek az olyan alkatrészekre érvényes specifikációknak, mint a fényszóróház és más, a belső térben vagy a motortérben használt komponensek.

Az így gyártott alkatrészek súlya mintegy 20 százalékkal kisebb, és előállításuk is 25 százalékkal kevesebb energiát igényel a formázás során. A Ford szerint a héj felhasználásával gyártott alkatrészek hőtani jellemzői lényegesen jobbak, mint a jelenleg alkalmazott anyagoké.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot