Aktuális

Kártérítést fizet a posta az elveszett csomagokért -  A Bors utánajárt

P. Zs.

Létrehozva: 2019.01.11.

Minden évben gondot okoz a karácsonyi dömping a postán, de a csomagszállító cégeknek is. Tavaly lapostévét hagytak el hazánkon belül, idén az amerikai csomagok okoztak gondot.

Forrás: MTI

Nem csak Kevin és a Reszkessetek, betörők!, de úgy tűnik, elveszett csomagok nélkül sem telhet el karácsony. A Bors egy éve számolt be arról, hogy év végén belföldön sikerült a Magyar Postának elhagynia egy lapostévét, amit több mint egy hónapon keresztül nem találtak, annak ellenére sem, hogy értékbiztosítás volt rá, és a feladó panaszt is tett emiatt.

Amerikai csomagok akadnak el leginkább

Az idei karácsonyon a hatalmas dömpingben külföldre küldött, vagy onnan érkező csomagokkal akadt a legtöbb probléma. A napokban azt panaszolta egy nő a Facebookon, hogy tavaly december első napjaiban adott fel némi édességet az Egyesült Államokba, ám az még mindig nem érkezett meg a címzetthez.

A nemzetközi csomag kézbesítésére elsőbbségi küldeményként 9–10 munkanapot ígért a posta, ám ez nem teljesült. Sőt a nyomkövetési adatok sem frissültek már napok óta, így fogalmuk sincs, merre lehet a csomag. De nincs egyedül a problémával a bejegyzésére adott válaszok alapján. Sokak szerint az Egyesült Államokban vannak komoly fennakadások a rengeteg beérkező csomag miatt, a vámon, biztonsági átvilágításon megakadnak a küldemények. Mások szerint biztosan már itthon megáll a csomag, december 6-a és január 1-je között ugyanis megérkezett New Yorkból ide egy küldemény, de hazánkon belül még nem jutott el a címzetthez.

Egymásra mutogat áruház és kézbesítő

A rendelési gócpontnak számító webáruházak szerint a kutya nem náluk van elásva, inkább futárokkal, kézbesítőkkel van a gond, ők hagyják el a legtöbb csomagot. – A karácsonyi dömping nálunk már a novemberi Fekete péntekkel elkezdődik. Ahogy több lesz a rendelt csomag, úgy lesz leterheltebb az ügyfélszolgálatunk. A legtöbb esetben az derül ki hosszú kutakodások árán, hogy az érintett csomagról leesett a címzett jelzése, vagy annyira megrongálódott, hogy nem tudják leolvasni róla a kiszállításhoz szükséges adatokat. Ezeknek a küldeményeknek a célba jut­tatása igazi küzdelem. Az el-kallódott csomagot méret szerint, utána pedig a tartalma alapján lehet beazonosítani, ami nagyon sok időt és energiát emészt fel – tudtuk meg egy csomagküldéssel foglalkozó hazai cégtől.

800 forintért megkeresik

A csomagjukra hiába váróknak a keresés a legjobb megoldás, amit 800 forint ellenében kérhet is az ügyfélszolgálatnál. Az összeg egy több tízezer forintos feladási díj mellett különösen bosszantó. De, ha tényleg elveszett a küldemény, akkor azért kártérítést fizet a posta.

Ezen kívül panasszal fordulhatunk a posta ügyfélszolgálatához, ha azonban még így sem vagyunk elégedettek, a következő lépés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, ami a postai ágazat hatósági felügyeletét is ellátja. Az NMHH-nál lehetőség van arra, hogy akár más ügyében is bejelentést tegyünk, kérelmezzük, hogy egy adott ügyet vizsgáljon meg a hatóság, vagy tehetünk panaszt olyan ügyben, amit nem rendez egyértelműen jogszabály.
Nagy értékű küldemény feladásakor egyébként a feladó kérhet értékbiztosítást, és a Posta szerint jobb, ha ez a küldemény értékével megegyező összeg.

Gyorsabban dolgoztak

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, a nagy ünnepi dömpingre készülve tavaly már októberben felhívta a figyelmet a Magyar Posta, hogy nagy roham várható, és mindenki idejében gondoskodjon küldeményei feladásáról. Hivatkoztak arra, hogy november-decemberben ugrásszerűen megnő az elvámolni való csomagok száma. Saját berkein belül pedig új csomagfeldolgozó rendszerrel készültek, ami a korábbi kapacitásuk háromszorosára képes.

Nem csenget a postás

A karácsony miatt nem csak a csomagokkal van gond, de sokan panaszkodtak arra is, hogy a sima leveleket nem kapták meg az elmúlt hetekben, értesítőt pedig csak utólag dobnak be anélkül, hogy valóban csengetnének, vagy jártak volna az adott címen a kézbesítők. Volt, aki Budapesten a szomszéd kerületbe küldött egy levelet, ami három hét alatt sem érkezett meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135626_auto_resized.jpg
origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713407710
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713407710
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713407710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713407710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713407710
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni