Aktuális

Karácsonyi rémálom: arra ébredt, hogy kihullott a haja

Bors

Létrehozva: 2018.12.29.

<p>Egy 37 éves nő számára az év talán legszebb reggele vált pokollá.</p>

Forrás: Northfoto

Janine Vickery december 25-én pontosan úgy kelt fel, ahogy előtte is, ám az ünneplés és az ajándékok helyett azzal kellett szembesülnie, hogy hosszú, barna hajkoronája csomókban hevert mindenütt az ágyában. Vickeryt két héttel korábban harmadik stádiumú mellrákkal diagnosztizálták és elkeseredésében karácsonykor már a saját temetését tervezgette.

A 37 éves birminghami anyuka bal mellében egy háziorvosi rutinvizsgálaton találtak egy csomót, ám az orvosa akkor még azzal nyugtatta, hogy az csak egy jóindulatú ciszta. A nő azonban nem nyugodott meg a diagnózistól, így további vizsgálatoknak vetette alá magát. Még a mammográfia és a biopszia után is azt mondták neki, hogy 95 százalék eséllyel csak egy cisztáról van szó, ám néhány nap múlva, a karácsonyi bevásárlás kellős közepén felhívták, hogy a leleteinek eredményeit meg kellene beszélnie egy szakorvossal. A diagnózis ekkor már egészen más volt: a mellrák egy igen agresszív fajtája, ami miatt még karácsony előtt el kellett kezdenie a kemoterápiát.

– Darabokra hullott körülöttem a világ, rettegtem. Amikor megkérdeztem az orvost, hogy meg fogok-e halni, azt válaszolta, mind meg fogunk. Ez valósággal sokkolt – idézi a Sun brit napilap a nőt.

I wept after waking up on Christmas morning to find my hair had fallen out

Janine Vickery, 37, from Birmingham, wept in the shower after discovering her long locks strewn across her pillow. She had started chemotherapy after being diagnosed with Grade 3 invasive aggressive breast cancer in December last year.

Bár Vickery az első pillanatokban teljesen összezuhant, 13 éves lánya, Abigail miatt úgy döntött, nem adja fel. Életében először parókát tett fel, és bár a kemoterápia miatt folyamatos rosszullétek kínozták, a gyógyszeres kezelés ellenére a daganat 2 cm-ről 7 cm-re növekedett a bal mellében. Így nő számára nem maradt más, csak a mell eltávolítása, és az operáció során további 15 fertőzött nyirokcsomóját is eltávolították.

– Amikor a műtét után először láttam meg magam meztelenül a tükörben, nagyon meglepődtem saját magamon. Azt hittem meg leszek rémülve, és sírni fogok, de csak hatalmas megkönnyebbülést éreztem – mesélte a nő, aki a műtéte után két hónappal újabb kemoterápián esett át, és a kezelései idén szeptemberben értek véget.

Állítása szerint a betegsége miatt rájött, hogy a daganattal küzdő nők életét szeretné jobbá tenni, mégpedig úgy, hogy a nők a kezelések durva hatásai ellenére is szépnek érezhessék magukat. Így Vickery a kozmetikus iskola elvégzése után a szépségiparban szeretne elhelyezkedni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658119
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei