Aktuális

Kapocs a segítségkérőkés a támogatók között hazánk első adománygyűjtő honlapja

B. B. A.

Létrehozva: 2019.06.02.

<p>Útjára indult Magyarország első közösségi adománygyűjtő honlapja. A felület elsőként nyújt lehetőséget magánszemélyeknek arra, hogy problémáik megoldásához támogatók segítségét kérjék. A GiveMyChance oldalt két nő irányítja.</p>

Írásban, fotókon és videó­kon keresztül mondhatják el a segítségkérők az új felületen azt, miben kérnek támogatást. A nemzetközi minta alapján megálmodott weboldalra bárki regisztrálhat, miután pedig nyilvánossá tette történetét, ahhoz bárki ön­kéntesen hozzájárulhat egy általa meghatározott összeggel. Ezzel elérhető, hogy hangot kapjanak azok is, akiknek máshogy nincs lehetőségük segítséget kérni. A GiveMyChance weboldalon az adakozók pár kattintással támogathatják a szívükhöz közel álló ügyeket, sőt mi több, egyszerűen felvehetik a kapcsolatot a segítségkérőkkel, hogy a megadott információkon túl még többet megtudjanak róluk. Az ötlet Nagy Adrienn fejéből pattant ki, akinek szívügye a rászoruló emberek segítése.

– Május 17-én indítottam el az üzlettársammal, Klement-Simon Krisztinával az oldalt. Ez egy közösségi finanszírozó felület, amit úgy fejlesztettünk ki, alkalmas legyen arra, hogy a magánszemélyek fel tudják tenni a problémáikat. Vannak különböző ka­tegóriák, amelyek segítenek szétválasztani a kampányokat. Azonkívül, hogy szöveges módon le tudják írni, miről is szól pontosan az ügyük, fényképeket is fel tudnak tenni, valamint kampányvideókat is – magyarázta Adrienn.

A céljuk az volt, hogy hidat építsenek a segítséget kérők és a segíteni vágyók, tudók kö­zött. Adriennék folyamatos kapcsolatban vannak a hozzájuk fordulókkal és tanácsokat adnak nekik, milyen módon lenne a leghatékonyabb a kampány.

– Az alapkoncepció, hogy mi­nél több emberhez tudjunk eljutni, minél szélesebb réteget tudjon az oldal kiszolgálni. Lehet választani olyan kategóriák közül, mint például jótékonyság, friss házasokat érintő problémák, kulturális segítség, sportolásban szükséges segítség. Azt a feltöltő választhatja ki, melyik kategóriába tartozik a téma, amiben ő kér támogatást – mesélte el a Vasárnapi Borsnak az ötletgazda.

Akármilyen humbug üggyel persze nem lehet szerepelni.

– Van egy harmincezer forintos limit. Ez azt jelenti, ahhoz, hogy megjelenhessen a GiveMyChance oldalon a kampány, előtte el kell érni a harmincezer forint összegű támogatást. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogyha feltesz valaki egy kampányt, akkor automatikusan generálódik egy link, ami megosztható, elküldhető e-mailben. Ez az oldalon még nem látható, de megosztható. Azért találtuk ki, hogy a légbőlkapott ötleteket ki tudjuk szűrni. Ezzel szeretnénk éreztetni, ahhoz, hogy valami sikeres lehessen, dolgozni kell vele – tette hozzá Adrienn.

A fizetés bankkártyával vagy a PayPal felületén keresztül történik, a támogatás pedig azonnal jelentkezik a rendszerben és a segítségkérő számláján. Tehát a kezdeményezőnek meg sem kell várnia, hogy a teljes célösszeg összegyűljön.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól