Aktuális

Iskolai füzetébe véste be hóhéra nevét a 9 éves Attila

Dulai Péter

Létrehozva: 2019.04.07.

Nyiri Mihály leütötte, majd meggyújtotta a kisfiút, aki még összeégve is megpróbálta megfékezni a lángokat. Rablásnak indult, a rendszerváltás előtti évtized legmegmegrázóbb gyilkossága lett belőle.

– Soha nem foglalkoztattak a bűncselekmények, de a Cegléden felgyújtott kisgyermek arca belém égett. Tisztán emlékszem az esetre, és arra az újságcikkre, amiben részletesen leírták, milyen kínok között halt meg. Újra és újra elővettem azt az újságot és néztem Attila fényképét. Nem tudtam szabadulni tőle – emlékezett vissza a Bors egyik olvasója, mennyire megrázta az 1981 decemberében történt ceglédi gyermekgyilkosság. …még reggel Nyiri Miska bejött a lakásba. Megvert, a földre zuhantam, fojtogatott, aztán leöntött olajjal és meggyújtott…” – idézte egy évvel később a Népszava a kilencéves B. Attila utolsó szavait. A kisfiút a büntetett előéletű, 26 éves Nyiri Mihály ölte meg B.-ék lakásában.

A férfinak december 23-án kellett volna megkezdenie újabb börtönbüntetését, de az ünnepeket még szabadlábon akarta tölteni, ezért kivett egy szobát a helyi Kossuth Szállóban. Pénze elfogyott, ezért úgy döntött, betör régi ismerőse lakásába. Tudta, hogy az asszony eladta a há­zát és fiával a lányához költözött. December 28-án reggel a piacon látta, hogy a nő és anyja munkába megy, vagyis üres a ház. Attila azonban otthon volt. Amikor Nyiri szembetalálta magát a pi­zsamában lévő kisfiúval, leütötte, majd elkezdett pénz után kutatni. Mindössze 45 fo­rintot talált, majd ismét elnémította a közben magához tért kisfiút. Nyiri ezután meggyújtotta a felborított olajkályhából kiömlő gázolajat, s magára hagyva a magatehetetlen gyereket, kereket oldott.

Pontosan nem tudni, hogy a kisfiú meddig feküdt a szoba közepén, de hamarosan magához térhetett. A tűz még nem terjedt el a házban. Az összeégett fiú kiment a konyhába, letépte magáról pizsamafelsőjét és két szódásüveggel elkezdte oltani a tüzet. A nővére kisfiának bilijében is vizet hozott. Megtalálta saját iskolai füzetét és óriási betűkkel beleírta, hogy „Nyiri Miska”, és alá még egyszer, hogy „Miska”.

Az összeégett, újra esz­méletét vesztett kisfiú estig feküdt a lakásban, mert a szülei dolgoztak. Amikor bevitték a kórházba, az orvosok is megsiratták. Pedig ekkor még életben volt, pár pillanatra magához tért, majd utolsó erejével itt is megnevezte támadóját. A szakértők szerint akkor sem lehetett volna megmenteni, ha hamarabb rátalálnak.

A gyermekgyógyász az eset utáni hetekben azt nyilatkozta, nem érti, a gyerek miért nem ment ki az utcára segítséget kérni, ha arra még volt ereje, hogy megfékezze a lángokat. A feldőlt olajkályha esetét egy lebontás előtt álló újpesti házban rekonstruálták a szakértők. A bizonyítási kísérlet alapján pedig megdőlt Nyiri addig sem túlságosan életszerű története, mely szerint a kályha véletlenül dőlt fel, és amikor ő cigire gyújtott, lángra lobbant.

Az igazság ezzel szemben az volt, hogy szándékosan gyújtotta fel a kisfiút, mert nem akart szemtanút, majd elhagyta a tetthelyet. Ez lett a vége egy „hétköznapi” rablásnak. Nyiri Mihályt nyereségvágyból, aljas indokból és különösen kegyetlen módon elkövetett emberölésért ítélte halálra a bíróság, 1983. július 13-án kivégezték.

„Láttam én nevezetes felnőtteket ki­sebb veszélyben esztelenül kapkodni, tehetetlenül nyöszörögni. B. Attila vi­szont, ha nem is gondolkodhatott sorsáról a rettenetes vész láttán, ösztönösen, valami csodálatraméltó lelki erővel leírta azt a nevet. Azt a két szót, ami kellett. Azt a két szót, amely az igazsághoz vezethette az igazságszolgáltatást” – írta az esetről a tragédia után Fekete Sándor író az Új Tükörben.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136252_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszólalt a belga kormányfő a brüsszeli polgármester példátlan tettéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713306911
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116644_auto_resized.jpg
life.hu

Ha nem akarsz "olcsó" megjelenést, ezeket a ruhadarabokat ne viseld

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713306911
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135992_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Szakad a hó az Írott-kőn, bekeményített az április

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„9 év házasság után szeretnénk bejelenteni, hogy vége” – összetörtek a rajongók, újabb közönségkedvenc sztárpár válik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134038_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így néznek ki ma a Dallas sztárjai – van, akire garantáltan nem fogsz ráismerni – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte