Aktuális

Ingyenkonténer nyeli el a szemetet

P. Zs.

Létrehozva: 2019.02.21.

Szégyenteljes állapotokat idéz elő egy európai világvárosban az, ami lomtalanítás címszóval zajlik Budapesten. Lehetne más megoldás, mint ami egy pakisztáni külvárosra jellemző utcaképet teremt?

Most éppen a főváros XIX. kerületének utcáit árasztotta el a mocsok és a szemét, s rögvest megjelentek a kupacok mellett az ijesztő fizimiskájú, „felvigyázó” lomisok is. A probléma azzal sem oldódik meg, hogy egy területről elviszik a kitett lomokat, a gyűjtés ugyanis megy tovább, hétről hétre mindig máshol bukkannak majd fel a ku­pacok.

Kérésre házhoz megy

Kisebb településeken jól működik az „ingyen házhoz megy a konténer” szisztéma, amire korábban az FKF-nél azt mondták: egy akkora városban, mint Budapest, kivitelezhetetlen vagy éppen iszonyúan drága. A Depónia Nonprofit Kft. a kezelésében lévő 65 településen – Budakeszitől Székesfehérváron át Litérig – ezt a rendszert üzemelteti már évek óta.

– Sok gondot ki tudtunk védeni ezzel az elmúlt öt évben, például a guberálókat, azokat, akik nem fizetnek nekünk hulladékszállítási díjat, vagy azt, hogy ne tegyenek veszélyes hulladékot a konténerekbe, mert úgysem visszük el. A társasházas övezetekben is megoldjuk az évi egy, ingyenesen kérhető konténert, ehhez a közös képviselő segítségét kell igénybe venni – mondta a Borsnak Czentár Ottó, a cég üzemeltetési osztályvezetője. – Az a tapasztalatunk, hogy sokkal jobb ez a rendszer, humánusabb, tervezhető, és nem úsznak az utcák a szemétben.

Külföldön más a divat

Egy Németországban élő magyar anyuka szerint arrafelé egyre kevésbé di­vat a lomtalanítás, de ahol működik, ott szigorúbban is veszik. Este kirakják a meghirdetett napon a lomot, ami reggelre eltűnik. Sőt a szelektív hulladékgyűjtést is sokkal komolyabban veszik, minden második sarkon vannak erre szolgáló kukák. Például Ausztria is ezt a modellt követi. Angliában vagy Hollandiában viszont in­kább a szemléletváltásra helyezik a hangsúlyt.

Cserélje el, ha unja!

A Hulladékvadász.hu csapata szerint is akkor járunk legjobban, ha inkább megelőzzük, hogy felhalmozódjanak otthon az olyan tárgyak, amikre nincs szükség.

– Létrehoztunk például egy speciális adásvételi csoportot a Facebookon, ami kifejezetten a még használható, de megunt tárgyak csereberéjére szolgál. A csoportban csak ingyen, illetve maximum postaköltségért, esetleg barterben cserélhet gazdát minden, ami már feleslegessé vált – mondta a Borsnak Szebenyi Péter környezetmérnök.

Manapság már itthon is egyre népszerűbbek a Cseriti adományboltok, ahova szintén le lehet adni a még működőképes, használható játékokat, ruhákat, bútorokat is. Egy esetben kell mindezért fizetni, ha nagyobb bútort szeretnénk elszállíttatni a bolttal. Budapesten belül működik az FKF szemléletformáló központja is, ahol viszont a leadott tárgyak után raktározási díjat kell fizetni, ami a tárgyak mérete szerint változik.

***

Csapjon le a nyereményekre! Játsszon és nyerje meg a Seat Aronát vagy a 200 nyeremény egyikét! További részletekért kattintson ide!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány