Aktuális

Így varázsolja újjá régi bútorait műfogsortisztító tablettával

Bors

Létrehozva: 2018.12.17.

Forrás: Facebook

Egy ausztrál édesanya az interneten osztotta meg azt a trükköt, melytől szinte pillanatok alatt újjá varázsolta régi, koszos, már-már kidobásra ítélt kanapéját. Ez a tipp bizonyára sokunknakjól jön majd a karácsony előtti őrült hajrában.

A queenslandi nő a Mums Who Clean nevű Facebook-csoportba tette fel a bizonyítékul szolgáló képeket arról, hogy a műfogsortisztító tabletta egy remek takarítószer. Nemcsak a szövetek közül, de a járólapról és – állítása szerint – minden bútorról maradéktalanul eltünteti a koszt. Ráadásul nem kerül egy vagyonba sem, amit ő használ, azt csupán pár száz forintnyi ausztrál dollárért vásárolta, és nagyon sokáig elég.

– Meleg vízben oldottam fel a tablettát, majd lefújtam vele a bútorokat és a padlót is – írta a képek alá a tapasztalt édesanya.

Nagyjából öt percig hagyta a felületeken dolgozni a szert, majd kefével átdörzsölte az egészet. Mint írja, nem volt megerőltető a takarítás, viszonylag könnyen haladt, az eredmény pedig káprázatos lett. Végül egy törölközővel itatta fel a nedvességet a bútor szöveteiből, és hagyta megszáradni.

Állítása szerint összesen három palacknyi vizet és kilenc tablettát használt el arra, hogy a kanapét és a járólapot ilyen szépen kitakarítsa.

(via Mirror)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713450912
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713450912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713450912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül