Aktuális

Hosszú élet vár a fiatal családanyára, de semmire sem fog belőle emlékezni

Bors

Létrehozva: 2018.08.27.

A 33 éves Rachel Pottert 2016-ban diagnosztizálták orvosai fiatalkori demenciával. Az egyedülálló anya hamarosan minden emlékét el fogja veszíteni, még saját gyermekét sem ismeri meg majd betegsége előrehaladtával.

Forrás: Facebook

A chesterfieldi Rachel Potter orvosai szerint ő Anglia legfiatalabb demenciában szenvedő betege, mely nem csupán az emlékekre, hanem a mozgásra, a beszédre, valamit az idegrendszerre is súlyosan kihat, így hamarosan képtelen lesz ellátni önmagát. Betegségére akkor derült fény, amikor egyszer elment meglátogatni édesapját, Kev Pottert, de hazafele elfelejtette, hogy hol lakik. Képtelen volt leolvasni és értelmezni a közlekedési táblákat, illetve követni a hazavezető utat. A 61 éves férfi teljesen összetört, amikor megtudta, hogy lányára milyen sors vár. Elmondása szerint a fiatal anya az elmúlt években teljesen megváltozott, már nem ugyanaz az ember, aki volt.

– Még nagyon kicsi távolság megtétele is komoly fájdalmakat okoz neki, kézírása pedig teljesen leredukálódott, leginkább egy kisgyermek firkálásához hasonlít – panaszolta az aggódó apa.

Potter állapotát, – aki már se járni, se írni nem képes segítség nélkül – naponta kétszer ellenőrzi egy ápolónő, de hamarosan teljes embert kíván majd gondozása. Családja elmondása szerint régen nagyon sokat járt el otthonról, igazi társasági ember volt, rengeteget utazott, most viszont sokszor a saját házukban is eltéved egyedül.

Betegségét feltehetőleg anyai ágon örökölte, nagyapja és anyja is ugyanebben a szindrómában szenvedett. A család leginkább attól retteg, hogy a kis Brooke – Potter nyolc éves lánya – is a demencia áldozatává válik majd egy napon. A kiskamasz nagyon nehezen viseli édesanyja romboló betegségét, sokszor nem érti, miért felejt el mindent, vagy miért viselkedik furcsán.

A család a Gofundme oldalon egy gyűjtést is kezdeményezett, hogy tudják finanszírozni a napról-napra egyre jobban leépülő fiatal anya gondozását. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147197_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713618018
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713618018
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713618018
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713618018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713618018
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban