Aktuális

Horrorutazás: frissen felújított hotelszobát ígértek, vizelettől bűzlő lyukat kaptak

Bors

Létrehozva: 2019.05.29.

Forrás: Facebook

A 28 éves Melissa Conway már előre eltervezte három barátjával, hogy kimennek a minden évben megtartott Blackpool Pier fesztiválra. Mindent jó előre gondosan megszervezett, és a szállást is hónapokkal korábban lefoglalta. Indulás előtt két nappal azonban egy váratlan e-mail kapott, miszerint a hotel, ahova foglalták a szobát, teljesen megtelt. A szálloda azonban megnyugtatta a brit társaságot, hogy találnak nekik helyet egy vadonatúj épületükben, ahol a hetekben fejeződött be a felújítás.

Conway nem tulajdonított nagy jelentőséget a változásnak. Örült, hogy viszonylag olcsón sikerült szobát foglalnia, ám amikor megérkeztek a megadott címre, szó szerint rosszul lettek a látványtól.

 – Egy sima ház volt, nem hotel. Az emeleten egy férfi dohányzott, ő mutatta meg a szobát, és kérte el a pénzt. Mondta, hogy nem működik a vécé, de mivel ezermester, majd megjavítja nekünk  – mondta a fiatal nő.

Mivel a fesztivál miatt minden szálláshely elkelt, a nőnek és barátainak nem volt választása: maradtak. Érkezés után szét sem néztek különösebben, csak lerakták a holmijukat, és elindultak a rendezvénynek helyet adó mólóra.

Amikor hajnalban hazaértek, akkor tudatosult csak bennük, hogy mennyire átverték őket. Az apartman bűzlött a vizelet szagától, a beázott falakról omlott le a vakolat és a csempe, ráadásul tele volt csótánnyal és mindenféle bogárral a szoba. Az ágyban is hemzsegtek a poloskák és minden fekete volt a penésztől.

– Amikor benéztem a takaró alá, tele volt hajszálakkal és kosszal. Képtelenség volt ott aludni, fogtuk a holminkat és eljöttünk. Még egy sátor is jobb annál a mocsoknál, ami ott várt bennünket – panaszolta Conway, aki azóta sem kapta vissza a szobáért kifizetett pénzét.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522311
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522311
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522311
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor