Aktuális

Hétköznapi hős: sütit oszt a rokkantnyugdíjas Teréz anya

Bors

Létrehozva: 2020.01.12.

Gyuráné Deszpot Ildikó kevés nyugdíjából tankolja autóját, hogy hetente kétszer péksüteményt és meleg ételt szállítson hajléktalanoknak és nehéz sorsú családoknak.

Forrás: Végh István

Ildikó egykor óvónőként majd intézményvezetőként dolgozott, de tíz évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, azonban egyáltalán nem esett neki jól az édes semmittevés. Persze kitartóan ápolta beteg férjét, de nem sokkal később megözvegyült. Vágyott rá, hogy tartalommal töltse meg az életét, de azt is fontosnak tartotta, hogy másokon segíthessen. Felkereste hát a fóti pékeket, hogy rávegye őket: esténként adják neki a megmaradt árut, hogy azt szétoszthassa a rászorulók között.

– A vállalkozók közölték, hogy inkább eladják a sertéstelepeknek, ám egy albán család azonnal igent mon­dott. Ma is az ő adományaikkal járom a települést – mesélte a Vasárnapi Borsnak Ildikó, aki még magát is költségbe veri rendszeresen, hogy jótékonykod­hasson.

– Havonta legalább kétszer teletankolom az autómat, ez nyolcvan liter benzint jelent. A kocsit csak a jószolgálatra használom. A minap valaki adományozott tízezer forintot, de azt inkább szétosztottam a segített családjaim között. Egy anyuka is kapott belőle, hogy kifizethesse az iskolás gyermeke utazási bérletét – mondta Ildikó, akit önzetlensége miatt a fóti Teréz anyának is hívnak, és aki annak ellenére is segít, hogy egyáltalán nem egyszerű számára a járás.

– Folyamatosan fájdalomcsillapítókon élek, de így is megesik, hogy lépni alig bírok. Több gerincsérvem volt, szétszóródott a szervezetemben egy jóindulatú daganat, illetve a vékonybelem is perforált, amitől elöntötte a vér a gyomromat. Le­százalékoltak, de nem szeret­nék pihenni – magyarázta a jótevő, akit egy este a Vasárna­pi Bors is elkísért egy kenyér­osztó útjára.

Így ismerhettük meg többek között Zorrót.

A férfi hosszú évek óta hajléktalanként él a Pest megyei településen. Vállal alkalmi munkákat, de annyit nem képes keresni, hogy rendszeresen betérhessen egy munkásszállóra.

– Tisztelem a példaképeket. Ő nem tud meglenni munka nélkül. Most, a fagyban is kiásott egy 80 méter hosszú árkot – ölelte meg védencét a volt pedagógus.

– Sokat köszönhetek Ildikónak. Nemcsak ételt hord nekem, hanem emberhez méltó módon is bánik velem. A nap fénypontja, amikor meglátogat engem – mosolygott Zorró.

Ildikó tevékenységét nem mindenki nézi jó szemmel. A közelmúltban valaki feljelentette.

– Egy kifőzde felajánlotta, hogy rendszeresen főz nekünk levest. Azonnal éltem a lehetőséggel, de valaki feljelentett. Amikor a hatósághoz bementem, felvettek egy jegyzőkönyvet, de szerencsére nem indítottak eljárást. Belátták, hogy senkinek nem lenne jó, ha egyesek rosszindulata miatt ellehetetlenítenének valakit, aki csak jót tesz az emberekkel – fejezte be Ildikó. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713466511
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713466511
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713466511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713466511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze