Aktuális

Hétköznapi hős: PET palackokból építik a tiszai hajókat

B. Bredák Alexandra

Létrehozva: 2018.09.30.

Van, akinek még a saját háza táján is nehezére esik az állandó takarítás. Nem úgy a PET Kupa megálmodóinak, ők azok után takarítanak, akik a hazai folyóvizekbe, például a Tiszába dobálják a hulladékot.

A PET Kupa a Tisza hulladékszennyezésének felszámolására jött létre mintegy hat éve, nonprofit, civil kezdeményezésként. Nem egyszerűen arról van szó, hogy szemeteszsákokba gyűjtik a part melletti szemetet, annál jóval többről. Egész évben rendezvényeket, hónapokon átívelő szemétszedési akciókat, csapatépítő tréningeket, kiállításokat és szakmai egyeztetéseket szerveznek. A cél nemes, a tény viszont, hogy a helyzet javítása érdekében ilyen nagy volumenű megmozdulás szükséges, elszomorító. Munka ugyanis mindig akad.

– Szeretnénk elérni, hogy ne szennyezzék újra és újra a Tiszát. Igyekszünk felderíteni a legnagyobb lerakóhelyeket és felszámolni azokat – beszélt a céljaik­ról a Vasárnapi Borsnak Hankó Gergely projektvezető, aki egyébként a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségé­nek ügyvezetője is. A PET Kupa ötlete egy vé­let­lennek köszönhető.

– A termeszetfilm.hu egyesület partifecskéket akart filmezni Tokaj hatá­rában. Védett, ikonikus felső-tiszai ma­dárfajunkat szerették volna bemutatni a nagy­világnak. Sajnálatos módon azonban több PET palackkal ta­lál­koztak, mint partifecskével. Sokat gondolkodtak, ho­gyan lehetne erre a problémára felhívni a figyelmet. Az ötlet, hogy magát a szennyezést kell felhasználni, Palkó István, az első tiszai PET-hajós nyomán született meg – árulta el a ku­lisszatitkokat Hankó Gergely. Tehát bosszankodás helyett – ha már megtörtént a szemetelés – igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni a helyzetbôl, ráirányít­va a figyelmet, hogy ők lenné­nek a legboldogabbak, ha nem lenne miből hajót építeniük. De sajnos van. Az általuk és az önkéntesek által begyűjtött műanyagokból hatalmas hajót építenek, amivel évente egyszer, a kupán, vízre szállnak, hogy még több szeméttől kíméljék meg a folyót.

 – Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy igenis tudunk tenni ezen problémák megoldásáért. A ma­gyar zöld ipar minden szegmensre tud megoldást javasolni, és nem utolsósorban megpróbálunk nemzetközi összefogást tető alá hozni. Az a cél, hogy Magyarországon is egy körforgásos gazdaság felé lehessen venni az irányt.

Persze ehhez az kell, hogy ne csak az aktivisták, hanem a civilek is odafigyeljenek a környezetükre, már azzal is, hogy a szemetet oda dobják, ahová való: a kukába. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól