Aktuális

Hazaengedték a kórházból a hároméves kislányt, mondván, csak a gyomra rendetlenkedik, másnap elhunyt

Bors

Létrehozva: 2019.08.12.

Az orvosok megnyugtatták az aggódó édesanyát: nincs semmi komoly baj. Amire rájöttek, milyen hatalmasat tévedtek, sajnos már késő volt.

Szük fél évvel gyermeke elvesztése után döntött úgy egy gyászoló édesanya, hogy a nagyvilág elé tárja történetét. Még most sem tudta feldolgozni, hogy szó szerint egyik pillanatról a másikra veszítette el hároméves kislányát.

A skóciai Larbertben élő Lori Mullen március hetedikén reggel vette észre, hogy kislánya beteg: Harpernek láza és gyomorrontása volt, emellett gyanús kiütések jelentek meg a hasán, ami miatt édesanyja azonnal agyhártyagyulladásra gondolt, így kórházba sietett vele. Az orvosok megvizsgálták a kislányt, majd megnyugtatták a 41 éves édesanyát: a kiütések már enyhülnek, nincs semmi baj, csak a gyermek gyomra rendetlenkedik egy picit. Még aznap hazaküldték Lorit és Harpert.

Közzétette: Lori Mullen – 2019. június 18., kedd

A hároméves Harper tünetei azonban másnapra rosszabbak lettek: már a szája is kékült, így édesanyja hívta a kórházat - ott azonban azt mondták, először a háziorvoshoz menjenek el. A kislány a váróban azonban váratlanul összeesett, így mentő sietett vele a kórházba, ahol pár órával később elhunyt. 

“Az állapota olyan gyorsan romlott, hogy képtelen voltam elhinni, hogy mindez a szemem előtt játszódik le” - mesélte a kislány édesanyja. Harpert a kórházban mesterséges kómába helyezték, majd 45 percen keresztül küzdöttek az életéért. Ekkor már vörös és fekete kiütések borították nem csak a hasát de a hátát is. Sajnos azonban a szakemberek nem jártak sikerrel. Bő két órával azt követően, hogy felvették a kórházba, az orvos kimondta a halál beálltát - írja a Daily Mail.

“Egyik nap felkelt lázasan, másnap estére már halott volt” - mondta a gyászoló anya, aki elárulta, bátyja el sem tudott búcsúzni kishúgától. “Amikor levette az oxigénmaszkot, az utolsó dolog, amit mondott nekem, az volt: Mama, ez nem tetszik. Haza akarok menni.”

Harper hirtelen halálát - mint kiderült - szepszis, azaz vérmérgezés okozta. A tragédia kapcsán az őt ellátó kórházban belső vizsgálatot rendeltek el, mely még most is tart. Lori Mullen azért döntött úgy, hogy megosztja történetét, hogy felhívja a szülők figyelmét a szepszis veszélyeire.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135998_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze