Aktuális

Luxusnyaralásra utazott a Gyurcsány házaspár

Bors

Létrehozva: 2021.10.26.

A sikertelen baloldali, október 23-i gyűlés másnapján váratlanul a világ milliárdosainak kedvenc szigetére utazott Gyurcsány Ferenc és felesége.

Október 24-én a déli órákban a világ milliomosainak luxusszigetére, Szardíniára utazott a Gyurcsány házaspár - írja a Ripost. Arra a Szardíniára, amit egy korábbi cikkében még a Soros-blog, a 444 is a „nagyon gazdagok és kiváltságosok” szigeteként írt le, ahol „luxusvillák, jachtok, VIP-klubok a jellemzőek és amelynek leghíresebb szórakozóhelye beszédesen a Billionaire nevet viseli.

A lap úgy tudja, hogy Gyurcsány és Gyurcsányné legalább egy hetet tölt a híres-hírhedt Smaragd parton, ahol szinte mindennapos, hogy egy-egy oligarcha bérbe vesz egy egész öblöt, a luxusszálloda összes szobájával és alkalmazottjával együtt.

Ez a legdrágább golfklubok, magánrepterek és kikötők világa, ahol egy szállodai szoba ára egy napra akár 3000-4000 dollár, vagyis akár 1 millió forint körül lehet. A turisztikai ipar ezt tartja Európa legdrágább helyszínének. Itt természetesen jelen vannak a világ legdrágább áruházai, például a londoni Harrods.

A lap értesülése szerint egyenruhás sofőr és egy BMW X7-es terepjáró várta Gyurcsányékat a repülőtéren, akik innen hajtattak egy előre kibérelt luxusvillába.

Az utazás időpontja további kérdéseket is felvet, hiszen mindketten munkaidőben utaztak el Szardínia szigetére. Gyurcsánynak ezekben a napokban Magyar Országgyűlésben, míg feleségének, aki az Európai Parlament alelnöke, Brüsszelben lett volna helye. Mindez persze elmondható azokra a hetekre, sőt hónapokra is, amit Gyurcsányné idehaza kampányolással töltött, miközben Brüsszelben is felvette a fizetését.

A DK elnökének, legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján, több mint 823 millió forintnyi vagyona volt értékpapírszámlán. Gyurcsánynak ezen kívül van még egy több mint 2,4 millió forintnyi követelése is. Gyurcsánynak van még egy 225 millió forintos lakásvásárlási előlegkövetelése is, ami azt jelentheti, hogy lakást vásárol, és előlegként ennyit már ki is fizetett. Összességében tehát több mint 1 milliárd forintnyi vagyona volt tavaly a bukott kormányfőnek. Ezzel párhuzamosan pedig az Altusból tavaly több mint 55 millió forintnyi osztalékot vett ki.

2019-ben még csak 962 millió forintnyi vagyona volt a bukott kormányfőnek, tehát egy év alatt több mint 100 millió forinttal gazdagodott.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök felesége az európai parlamenti képviselők többségéhez hasonlóan havi nettó hétezer eurós bérezésben részesül az Európai Parlament (EP) büdzséjéből, amit természetesen az európai polgárok által befizetett adókból fedeznek. Mivel Dobrev az EP egyik alelnöke, ezen tisztséggel összefüggésben havi kilencszáz eurós költségtérítés is jár neki. Minden, Brüsszelben és Strasbourgban töltött munkanapért körülbelül háromszáz eurós napidíjat is fizet az unió, s a képviselőnő utazási költségeit is megtéríti. Összességében tehát havonta minimum tízezer eurót, azaz legalább három és fél millió forintot keres az EU-ban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól