Aktuális

Megkapta az utolsó kenetet a gördeszkás pap

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.04.30.

Naponta áldozik és jó kedvű a koronavírus-fertőzésben szenvedő, kórházban fekvő rédicsi plébános. A gördeszkás papként ismertté vált atya megkapta a szent útravalót, amit a köznyelv utolsó kenetként ismer.

Forrás: MTI

Lendvai Zoltán atyáért az egész országban imádkoznak. Először a szintén a plébánián lakó édesapja került kórházba, majd az ő koronavírus-tesztje is pozitív lett, illetve jelentkeztek rajta a fertőzés súlyos tünetei. Zoli bácsit végül legyőzte a kór, a héten tartották a temetését.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a pap felettese most jó hírekről számolt be lapunknak.
A szigorú biztonsági előírások betartása mellett naponta látogatja a kórházlelkész, de én is jártam a betegágyánál. Három-négy szó után elfárad, de jó a kedve. Mindannyian bízunk a gyógyulásában – mondta a Borsnak az egyházi méltóság, és hozzátette: tudja, hogy Lendvai atyát nagyon sokan szeretik, ami a beteg papnak is jólesik.

Lendvai Zoltán a rédicsiek mellett több környező település híveit ellátja. Ismert közvetlen, emberközeli stílusáról. Az égiektől kapott különleges képessége, hogy maga köré gyűjtse a fiatalokat. A Don Bosco által is képviselt elveket vallja a magáénak. A szent annak idején bűvésztrükkökkel szórakoztatta a piac népét, hogy aztán átadhassa nekik Isten üzenetét. Lendvai atya ugyanilyen céllal gördeszkázni tanítja a gyerekeket. A hívek visszavárják, bár tudják, ha az orvosok kiengedik a kórházból, bizonyár még időre lesz szüksége, hogy visszanyerje régi formáját.

A katolikus hit szerint a betegek szentsége nem csupán a lelki megerősödést segíti elő, hanem gyakran a hívő gyógyulását is. Éppen ezért az egyházi világban nem, csak a köznyelvben hívják utolsó kenetnek. Lendvai atya persze megkapta a szent útravalót, de a jelek szerint minden esély megvan arra, hogy még nagyon sokáig tanítsa a fiatalokat a jóra. Egyelőre csövek lógnak ki a testéből, de egyre erősebb.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek