Aktuális

Fagyassza a zöldséget, mert drágul!

Bors

Létrehozva: 2018.11.06.

Többe kerül majd a Márton-napi húsleves, mint maga a libapecsenye? A zöldségek ára ugyanis napról napra nő. Vannak helyek, ahol már a húsnál is drágábban mérik.

Forrás: Thinkstock

Már most érezhető drágulás a gyökérzöldségeknél és a hagy­máknál, azonban itt nem áll meg az áremelkedés. Készüljön fel, előbbiekért 40-50 százalékkal, a hagymafélékért pedig 30-40 százalékkal kell majd többet fizetni.

Máshol is probléma 

Ennek oka a tavaszi és nyári kedvezőtlen időjárás, amely miatt a szokottnál kevesebbet tudnak betakarítani a termelők. 

– A korábbi években ha ilyen probléma volt, akkor külföldi termékekkel próbálták meg lenn tartani az árakat az eladók, most azonban egész Európában ugyanolyan hiány és drágulás van, mint nálunk, így az import sem megoldás. Ezért ezt az évet most így kell végigcsinálnunk, jövőre pedig – ha kedvező lesz az időjárás – normalizálódnak az árak – mondta lapunknak Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, s hozzátette azt is, hogy 1000 forintos kilónkénti ár alatt már most lehetetlenség normális petrezselyemgyökeret kapni.

Drágább, mint a hús 

A nagyobb áruházakban bizony bőven zsebbe kell nyúlnunk, ha petrezselyemgyökeret is szeretnénk látni a vasárnapi levesben. Egyes helyeken kilójáért már 1800 forintot is elkérnek, de nem ritka az 1400 forintos kilónkénti ár sem. A piacokon ennél valamennyivel jobb a helyzet, 500-700 forintért is vásárolhatunk egy kilót. A kérdés már csak az, hogy meddig. 

– A tulaj reggelente dönt arról, hogy mennyiért adja aznap a termékeket. Így elképzelhető az is, hogy ami ma még 800 forint, az holnap már 1300 lesz – mondta el a Borsnak egy piaci kofa. 

A répánál még nem érezhető annyira a drágulás, 300 forint alatt is kapunk egy kilót, de ha vásárolni indulunk, alaposan nézzünk körbe, mivel sok helyen 400 fölé mennek az árak. Ledó Ferenc szerint amiatt nem kell aggódni, hogy a zöldség nem lesz elég, mivel úgy véli, a magas árak miatt visszaesik a kereslet, így a vásárlói igényeket kielégíti majd a piacon lévő mennyiség. 

Borsos lesz a mirelit?

Van, aki úgy gondolja, ha már megfizethetetlen árak lesznek a boltokban, áttér a mirelit termékekre. Az el­nök szerint ez csak egy darabig nyújt majd megoldást. 

– Azokban a termékekben, amelyekben nincs petrezselyemgyökér vagy csak kevés répa van, nem biztos, hogy lesz áremelés. Vannak viszont olyan félkész termékek, amelyeknél ezek alapösszetevők, ott bizony egy idő után érezhető lesz a drágulás. Ez azzal magyarázható, hogy ha többet kell fizetni a hozzávalóért, akkor a boltok eladási árai is megugranak – fi­gyelmeztettet Ledó Ferenc. 

A pincében kihúzza

Aki otthon termesztett magának gyökérzöldségeket, az örülhet, idén nem jellemző a nedves zöldség.

– Ha háztáji tárolásnál, na­gyobb mennyiségről beszélünk, akkor a legjobb, ha nyolcvan-nyolcvanöt százalékos páratartalmú helyiségben tároljuk ezeket a zöldségeket, amire a legalkalmasabb a pince. Szórjunk a gyökerekre egy kevés homokot, így amennyiben egészséges zöldséget tárolunk, akkor áprilisig, májusig tökéletesen eltartható. Hogyha valakinél ez nem megoldható, akkor pucolja meg, vágja fel konyhakészre, majd megfelelô adagokban mehet a fagyasztóba, ahol bármeddig eláll és a minősége sem romlik – magyarázta la­punknak Ledó Ferenc.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713412211
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138944_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713412211
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713412211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713412211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713412211
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni