Aktuális

Ez a titka a Tolna megyei falucskának, ahol egyetlen koronavírusos esetet sem regisztráltak - videó

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.02.09.

A 150 lelket számláló Tolna megyei faluban a kórokozó még nem ütötte fel a fejét, a helyiek közül senki nem kapta el a világszerte rettegett fertőzést. A Bors helyszíni riportjából kiderül, mi lehet az apró település titka.

Forrás: Móricz István

Frei-Kovács Mónika, Kalaznó polgármestere lapunknak kifejtette: igazából senki nem tudja, mi a magyarázat a kivételezett helyzetükre. De szerinte a földrajzi elhelyezkedésük sokat segít rajtuk.

Kalaznó egy zsákfalu, ahol 151 bejelentett állampolgár él, ám életvitelszerűen ennél lényegesen kevesebben, jó, ha 110-en vagyunk a valóságban

– magyarázta a település első embere, és hozzátette: a faluban meglehetősen kevés gyerek él, ők Hőgyészre járnak iskolába.

A legtöbb itt lakó már nyugdíjas, vagy helyben dolgoznak, mi is szinte alig érintkezünk a külvilággal.

Ahogy a település utcáit járjuk, szinte egy kísértetfaluban érezzük magunkat. Alig található lakott épület, az ingatlanok többsége elhagyatott. Kalaznón egykor pezsgett az élet, ám az idősek nagy része már elhunyt, a fiatalok meg elköltöztek innen egy jobb élet reményében. 

Zsolt saját bevallása szerint a 90-es években szeretett bele a parányi faluba, épp az előbb leírtak miatt.

– Főleg nyáron tartózkodunk itt, az év többi részében Budapesten élünk. A koronavírus elől májusban helyeztük át ide a székhelyünket. Ha körbenéznek, látják, hogy a kertek hatalmasak, így még a szomszéddal is alig találkozunk. Bolt, kocsma itt nem működik, mint ahogy postahivatal sincs. A küldeményeket egy mikrobusszal szállítják ide, és ugyanezzel a megoldással adhatjuk fel mi is a hivatalos leveleket. A kenyeret, meg a tejet is reggel kiszállítják a településen – magyarázta a nyugdíjas férfi, aki a beszélgetés kedvéért az almafák metszését szakította félbe.

Dr. Prinz István háziorvos maga sem érti, hogyan lehetséges, hogy a településen még senki nem fertőződött meg a rettegett kórokozóval, ami pedig már az elhagyatott Északi-sarkon is felütötte a fejét. 

Úgy tű­nik, az em­be­rek valóban alig érintkeznek itt egymással. A közeli Hőgyész fél lakosságát is én látom el, ott már többen kórházba kerültek a vírus miatt.

Aranka szerint a Jóisten kezében van a helyiek élete. 

– Én kivétel nélkül mindennap imádkozom. Nagyon félek attól, hogy ezt a kegyetlen kórt elkapom, hiszen a hírekből tu­dom, hogy mi­lyen károkat ké­pes okozni. Nem szeretnék lélegeztetőgépre kerülni.
Margit tősgyökeres kalaznói, a férje az elmúlt időszakban több műtéten is átesett, ezért számára különösen fontos, hogy minél kevesebb emberrel érintkezzen.

– Két fiunk van, de őket ritkán látjuk, vi­gyáznak ránk!

István szintén hosszú évtizedek óta a településen él.

– Aki idejön, a festői szépsége miatt zárja szívébe Kalaznót. Senkit nem ismerek, aki önszántából költözött ide, hiszen erre semmi munkalehetőség nincsen. Aki mégis el tud helyezkedni, elsősorban közmunkásként te­vékenykedik, vagy az önkormányzat közvetlen alkalmazottjaként dolgozik. A helyiek szerencsére ellátják saját gazdaságukat!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674914
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674914
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei