Aktuális

Először betegedett meg magyar ember Usutu-vírustól

P. Zs.

Létrehozva: 2018.11.21.

Lassan elfogadjuk, hogy itthon is simán meg lehet fertőződni a nyugat-nílusi lázzal. Idén kiugróan magas volt az esetek száma. A csípőszúnyogok miatt pedig egy újabb vírussal is számolnunk kell.

Lovakat tartott a beteg

Minden eddiginél több embert fertőzött meg 2018-ban a nyugat-nílusi vírus Magyarországon. De ami még ennél is nyugtalanítóbb: idén először mutatták ki emberi vérben a nyugat-nílusi vírushoz nagyon hasonló, azzal igen közeli rokonságban lévő Usutu-vírust. Egy Pest megyei, lovakat tartó, negyvenes férfi fertőződött meg, aki a dél-pesti kórházba ment be izomgörccsel, hidegrázással, fejfájással. Végül körülbelül két hét alatt gyógyult meg.

A szintén afrikai eredetű Usutut egyelőre nem igazán ismerjük, viszont veszélyesebb lehet, mint a nyugat-nílusi láz. Ez idáig csak annyit tudunk róla, hogy könnyen mutálódik, és a madarakra, legfőképp a fekete rigókra jelent halálos veszélyt. De ez – változékonysága okán – bármikor módosulhat. A kutatóknak éppen ezért okoz komoly fejtörést az Usutu-vírus, ugyanis könnyen hoz létre újabb és újabb variánsokat (mutációkat). Felfedezése óta a három afrikai mellett már öt európai törzsét is számon tartják, ezek itt fejlődtek ki kontinensünkön.

Szezonról beszélnek

A szúnyogok által terjesztett betegségek már hazánkban is annyira elterjedtek, hogy a nyugat-nílusi láz esetében már szezonról beszélnek a szakemberek. De idén nem csak Magyarországon, Európában is minden eddiginél többen fertőződtek meg – hangzott el a napokban egy tudományos konferencián Budapesten. A vírus okozta láz nagyban hasonlít az influenza tünetére, ám a betegség szinte minden esetben kiütéssel is jár.

Nem ma érkezett

A nyugat-nílusi láz kórokozójának eddig kilenc variánsa ismert. Az 1-es genotípus az 1960-as évektől lehet jelen Magyarországon, valós tipizálása 2003-ban történt meg, akkor libák körében okozott kisebb járványt. A 2-es genotípus esetén 2008-ban tapasztaltunk Közép-Európában robbanásszerű járványt. Idén Németországban lovakat is megfertőzött, de Debrecen környékén dolmányos varjú is áldozatául esett. Ennek az okát folyamatosan vizsgálják a szakemberek, de az mindenképpen meglepő, hogy már a vízi madarakra is veszélyt jelent.

A lefolyását tekintve nem mindig súlyos, sőt valószínűleg többen esnek át rajta, mint amennyiről a számok szólnak, hiszen komoly idegrendszeri problémákat – például agyvelő- és agyhártyagyulladást – nem minden esetben okoz. Az Európai Betegség-megelőzési és Járványvédelmi Központ friss adatai szerint a kontinensen 1491 embert fertőzött meg a vírus eddig 2018-ban, és 171 ember halálát okozta.

Már abszolút hazai ügy

Itthon idén először Zala megyében is kimutatták a nyugat-nílusi láz vírusát, ami a korábbi években nem fordult még elő. Ma­gyarország a fertőzöttséget tekintve az előkelő negyedik az európai listán: 214 esetet jelentettek az európai járványügynek idén, ebből egy halállal végződött. A számok azért megdöbbentőek, mert az elmúlt 14 évben összesen nem volt annyi fertőzés, mint most. Maga a szezon is hamarabb, öt héttel korábban kezdődött a „megszokottnál”: máskor augusztus elején, idén már júliusban jelentették az első eseteket.

A legtöbb Hajdú-Bihar megyében fordult elő, de Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés me­gye is a fertőzöttebb területek közé tartozik. Az esetek döntő többségében ráadásul hazai fertőzésről beszélünk, mert mindössze 10 esetben hozták be külföldről – például Törökországból vagy Belgiumból – a lázat. A betegek nagy része egyébként az idősebb korosztályból került ki: az átlagéletkoruk 57 év. Több mint 70 százalékuk neurológiai tüneteket is mutatott.

Imádják a pocsolyát

A madarak által hordozott vírusok az embert a szúnyogok közvetítésével „érik el”, vagyis a nemrégiben itt megtelepedett csípőszúnyogokat okolhatjuk az új vírusok felbukkanásáért. Ellenük az ember képes a legtöbbet tenni, ugyanis ezek a fajok nem a természetes vizeket, hanem a pocsolyákat kedvelik.

A vírus körforgása

A fertőzött szúnyog által lerakott petékből eleve fertőzött szúnyogok kelnek ki. Ezek megcsípik az embereket, illetve a madarakat is, így válnak utóbbiak veszélyes vírusgazdákká. Ha még nem fertőzött szúnyog csípi meg a vírusgazda madarat, ő is fertőzött lesz.

A csípőszúnyogok, azaz a tigrisszúnyogok és a koreai szúnyogok a városi környezetben érzik jól magukat: a kint felejtett virágcserepekben, gumiabroncsokban, temetői vázákban összegyűlt vízben szaporodnak el. Emiatt tegnap a Magyar Tudományos Akadémia közleményt adott ki, amelyben felhívták a döntéshozók figyelmét, hogy hiányoznak a szúnyogok nyomon követésének tárgyi és emberi feltételei, ahogyan az ellenük való védekezés sem hatékony. Egyelőre úgy tűnik, a szúnyogcsípés megelőzése az egyetlen, amit az ember megtehet a fertőzés elkerülése érdekében. Mivel a koreai szúnyog még a hidegebb telet is átvészeli, jövő nyárra érdemes szúnyoghálóval felszerelkezni, és úgy várni a szezont, no meg szúnyogirtó szerekből sem árt bespájzolni.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141217_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült