Aktuális

Egy összetört édesapa vallomása: napokkal fia tragikus halála után lányát is elvesztette

Bors

Létrehozva: 2021.01.23.

Teljesen összetört az az édesapa, aki előbb nevelt fiát, majd napokkal később a lányát is elvesztette.

Szörnyű dolgokat kellett átélnie annak a családnak, amely heteken belül vesztette el két gyermekét. Előbb a 36 éves fiatal férfit találták eszméletlenül, húga hiába próbálta újraéleszteni, majd a 26 éves lány esett össze és hunyt el.

Nem lélegzett, így találta meg családja a 36 éves Markot még novemberben – amikor húga, Kristy hiába próbálta őt újraéleszteni, még a kiérkező mentőknek sem sikerült megmenteniük az életét. Hét héttel később a 26 éves lány holtan esett össze párja lakásán.

Kristy egy gondoskodó, gyönyörű, nagyon szerethető ember volt

– mondta az összetört édesapa.

Fiáról elmondta, két gyermeket hagyott hátra.

Mark egy mindig jókedvű, gondodkodó apuka volt, aki imádta a gyerekeit.

Azt egyelőre nem tudni, Mark és Kristy halálát pontosan mi okozta. 

Elmentem aludni, amikor hívott a rendőrség. Eljöttek hozzám és elmondták, hogy meghalt a lányom

– emlékezett vissza a férfi.

A testvérpár öccse, Adam és párja most a GoFundMe nevű oldalon gyűjtést szervezett Kristy temetésének a költségeire.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991422
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191586_auto_resized.jpg
life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991422
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991422
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika