Aktuális

Évekig havi 130 ezret bukik az ittas vezetésen az Edda besörözve balesetező dobosa

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.06.01.

Három napja vezekel Hetényi Zoltán. Az Edda dobosa szombat éjjel ittas állapotban ült volán mögé, és Budapesten, egy épülő kézilabdacsarnok területét védő kerítésnek rohant. A lízingautó törlesztőrészleteire továbbra is 130 ezer forintot kell havonta kigazdálkodnia, de az még jobban bántja, hogy egyesek a halálát kívánják.

Három napja kap hideget-meleget az ittasan balesetező Hetényi Zoltán. Az Edda dobosa szombat éjjel saját bevallása szerint csupán két korsó sört ivott meg, mielőtt beült volna a tűzpiros sportkocsijába, és azzal nekirohant a Népligetben épülő kézilabdacsarnok területét védő ideiglenes kerítésnek. A gépjármű totálkárosra tört, és látványosan roncsolódott a kordon is. Az autó értéke a legóvatosabb becslések szerint is eléri a 18 millió forintot.

Halálát kívánják a neten

A zenész elsőként a Borsnak beszélt a történtekről, melyeknek még tegnap is a hatása alatt állt.

Beismertem, amit tettem, és vitathatatlan, hogy hülyeséget csináltam. Vállalom a jogi és anyagi következményeket, nem szeretnék elfutni a felelősség elől – mondta lapunknak a dobverő királya, aki számított rá, hogy nem mindenki szemében lesz szimpatikus a szombat éjjel után, de azzal nem számolt, hogy egyesek egyenesen a halálát fogják kívánni.

Az internetes fórumozók olyanokat írnak, hogy le kellene engem lőni, és örökre el kellene venni a jogosítványomat

– méltatlankodott az előadóművész, akit vérvételre előállítottak a rendőrségre, de ott nem rabosították.

– A véralkoholszint-vizsgálat eredménye nagyban befolyásolhatja az eljárás kimenetelét. Óriási mákom van, hogy a balesetben senki sem sérült meg, hiszen, ha valakit elütöttem volna, akkor akár börtönbe is kerülhetnék, és persze az áldozat családjával is együttéreznék. A jogosítványomat még nem vették el – szögezte le Zoltán.

Az ügyvédem azt mondta, hogy sokat számít, hogy velem akarnak-e majd példát statuálni, hiszen ismert emberként a figyelem középpontjában vagyok, ezért különösen nem mindegy, hogyan viselkedem. Jobb esetben elvárják, hogy középiskolákban tartsak megelőző előadásokat. Ezt egyébként magamtól is megtenném, hiszen az én esetem is bizonyítja, hogy vezetés előtt fogyasztva sajnos akármilyen csekély mennyiségű alkohol is problémát, rosszabb esetben tragédiát okozhat – nyilatkozta a rocker.

Havi 130 ezret kell utalnia

A zenész egyébként az összetört jérművet nem ajándékba kapta és nem is szponzorautóként használja. Eddig is keményen fizetett érte, mi több, természetesen ezek után is törlesztenie kell majd a részleteket.

– A kocsit lízingelem, ami havonta 130 ezer forintba kerül. Formailag nem én fizetem, hanem a cégem, de ez most lényegében mellékes. Sokan azt hihetik, hogy ekkora össze egy sikeres rockzenész számára aprópénz, de mindenki elhiheti, hogy a mi büdzsénkből is hiányozni fog – magyarázta Hetényi Zoltán, aki a jövőben kétszer is meggondolja, hogy valaha is bármilyen italba is belekortyoljon, ha utána volán mögé szeretne ülni.

A lízingből következik, hogy a kocsi egyébként még nem Hetényié, illetve a cégéé. Csak akkor lehet az ő tulajdona, ha már a teljes díjat kifizette.

Zéró tolerancia van

Berényi András ügyvéd az ügy kapcsán általánosságban elmondta: ittas járművezetés esetében a vezető engedélyt rendszerint elveszik.

– Az, hogy az okmány fizikailag még az illetőnél van, azt is jelentheti, hogy a baleset után éppen nem találta, vagy a keveredésben eltűnt. Ez nem akadálya annak, hogy a hatóság az okmányt bevonja – magyarázta a jogász, aki fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az ismert zenész által okozott balesethez hasonló rengetegszer történik.

– A baleset körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a vezető figyelmetlen volt, ami gondatlanság ténykörébe tatozik. Az, hogy valaki ivott, az nyilván szándékos cselekedet, ám maga a baleset már nem. Az alkoholfogyasztással kapcsolatban persze le kell szögezni, hogy szemben a német gyakorlattal, Magyarországon zéró tolerancia van. Az elfogyasztott alkohol mértéke még balesetokozás nélkül is meghatározza, hogy az ittas vezetés szabálysértés vagy bűncselekménynek számít. Amennyiben véralkoholszint eléri a 0,50 gramm/liter véralkohol-koncentrációt, akkor a cselekmény bűncselekmény.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség