Aktuális

Döbbenet: Kidobta fiókáját a fészekből a fekete gólya

Hu-Zo

Létrehozva: 2020.05.11.

Megrázó pillanatoknak lehettek szemtanúi azok, akik webkamerán követik a gemenci gólyák életét.

A fekete gólyapár márciusban költözött a kamerák kereszttüzébe, kialakították a fészküket, majd kikelt három fiókájuk. Minden előjel nélkül, az egyik gólya felkapott egy fiókát, és szó szerint kidobta a fészekből.

– A szelekció több madárfajnál, így a fekete gólyáknál is előfordul, ez a természet része, nem szabad beleavatkozni – mondta a Borsnak Kalocsa Béla, a Magyar Madártani Egyesület fekete gólya védelmi koordinátora.

– A fekete gólyák nehezen viselik, ha megzavarják őket. Volt már arra is példa, hogy emiatt elhagyták a fészket. A kamera felszerelése azért történt, hogy az életüket megfigyelhessük minden külső befolyásolás nélkül – árulta el Csontos Péter, a Gemenc Zrt. osztályvezetője.

A cég összefogott a Magyar Madártani és Természetvédelmi egyesülettel, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, így már hét éve lehet figyelni webkamerán a gólyák életét. Ezért lehet tudni azt is, hogy hét évig Tóbiás és Sára költött itt, tavaly viszont már új lakók érkeztek, ahogyan idén is. 

Az állatok életét itt tudja nyomon követni!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089161_auto_resized.png
origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét