Aktuális

Családot akartak, és a szomszédéra vetettek szemet: elvették a kismama életét, de a magzat esélyt kapott

Bors

Létrehozva: 2018.09.24.

A 22 éves Savanna Greywindnek nyolchónapos terhesen veszett nyoma. Pár nap múlva egy folyóból húzták ki műanyagzsákba csomagolt holttestét, melyből kivágták a magzatot.

Forrás: Fargo Police Dept

Greywind eltűnését barátja és szülei jelentették be a rendőrségnek 2017. augusztus 19-én, miután nem tért haza a varrónőként dolgozó szomszédjától, Brooke Crews-tól. A hatóságok és a lakosság is nagy erőkkel kereste az eltűnt kismamát, de mindhiába.

A fiatal nő eltűnésével szinte egy időben, furcsa zajok kezdtek kiszűrődni a szomszéd, Crews lakásából. A környéken élők babasírást hallottak, de a 38 éves nő előzetesen nem tűnt terhesnek. Amikor a rendőrség házkutatást tartott a középkorú nőnél, Crews határozottan állította, hogy a gyermek az ővé. Egy nappal később azonban a folyóparton rátaláltak Greywind szinte felismerhetetlenné kaszabolt holttestére. A fiatal nő nyakán kötél okozta sérülések voltak, hasát pedig felvágták, kitépve belőle a nyolc hónapos magzatot. A holttesten található nyomok arra engedtek következtetni, hogy éppen a baba miatt gyilkolták meg a kismamát, így felcsillant a remény, hogy a pici még életben lehet.

A rendőrség végül előállította Brooke Crews-t és 32 éves barátját, William Hoehnt a brutális gyilkosság és gyermekrablás vádjával, miután a baba DNS-e egyezett a meggyilkolt nőjével. A gyanúsítottak vallomásai igen zavarosak és ellentmondásosak voltak, de nyomozóknak így is sikerült kideríteni az igazságot.

Hoehn azt vallotta, hogy mire hazaért, addigra Crews már a vért mosta fel a padlóról. Egy csecsemővel szerette volna őt meglepni, hogy a baba által egy igazi családot ajándékozhasson neki. A nő azonban azt vallotta, hogy igazából Hoehn gyilkolta meg a fiatal kismamát, aki még életben volt, miután kivágták méhéből a magzatot. Ekkor a férfi azt mondta társa szerint: ha eddig nem halt meg, majd most meg fog. Hoehn ezt tagadta, és azt is hogy tudott volna Crews gyilkos szándékairól. Végül az asszony úgy tűnt pánikba esett, és egy eddiginél is elképesztőbb magyarázattal állt elő. Azt állította, hogy Greywind eltűnése után két nappal, hajnali 3:30-kor becsöngetett hozzá és rábízta a babát.

Végül annyit sikerült kiderítenie a hatóságoknak, hogy Hoehn segített barátnőjének, az azonban még mindig nem tisztázódott, hogy az áldozat halála előtt vagy után tette mindezt. A hatóságok úgy hiszik, hogy a férfi egy kötelet tett áldozatuk nyakára, hogy lefogja, amíg Crews felvágta Greywind hasát, hogy elrabolhassák tőle magzatát, de a vádlott ezt tagadja.

Brooke Crews-t bűnösnek találta a dél-dakotai bíróság és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A férfi ügyében a bonyolult körülmények miatt még nem sikerült döntenie a bíróságnak. Hoehn beismerte, hogy hibázott, amiért inkább megpróbált segíteni – azóta már ex – barátnőjének, mint hogy hívja a rendőrséget, de mindezt csak rémületből tette.

A bíróság egyelőre nincs maradéktalanul meggyőzve Hoehn verziójáról, így a bizonyítékok bemutatása még folytatódik. 

Az elrabolt kislány végül visszakerült családjához, és édesapja viseli gondját. 

(via Mirror)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól