Aktuális

Cirkuszfesztivál: izmok játéka a porondon

Hu-Zo

Létrehozva: 2020.01.10.

A szerda esti első előadással kezdetét vette a 13. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására január 13-án kerül sor. A nemzetközi zsűri tagja Endrész László, az angliai Blackpool Tower Circus igazgatója is.

– Egy több generációs cirkusz családból származom. Magyarországon születtem, itt lettem artista. Levegő számokat csináltam, gumiasztalt, de még medve-, oroszlán-, tigris- és elefánt idomító is voltam – mesélte a Borsnak László, aki 16 éves kora óta a világot járta, aztán Angliába nősült és alapított egy impresszáriós irodát.

– Egy idő után egyre több cirkusz kért meg arra is hogy rendezzek náluk előadást. A nagy változást azt hozta, amikor megkértek, hogy menjek be egy megbeszélésre a 125 éves Blackpool Tower cirkuszába, ami Anglia leghíresebb ilyen intézménye. Olyan a technológiája, hogy tíz másodperc alatt két méteres vizet varázsolnak a manézsba. Most lesz 29 éve, hogy kineveztek igazgatónak. A két fiam is neves cirkuszi páros lett, akiket a világ minden részén ismernek még filmekből is Mooky és Mr Boo néven, a lányom pedig Hollywoodban forgatott színésznőként – mondta az igazgató, akit Kínától Monte Carlo-ig hívnak zsűrizni és díjat átadni.

Amikor tizenhat éves volt, egy idős artista azt mondta neki, hogy a cirkusznak nincs jövője. Tévedett. Sokat változott, és ma már elengedhetetlen része a számítógépes technika is, de él és virul.

– Amikor járom a világot, rengeteg kitűnő számot látok a zsűritag szemével. De aztán másnap is megnézem, akár a legfelső sorból is, és figyelem a közönség reakcióját, mert az a fontos. Évente négyszázezer ember látja a rendezésemet és a cirkuszt nekik csinálom – mondta az angliai cirkusz igazgatója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!