Aktuális

Bocsánatot kért a Dózsa György úti gázoló

G. J.

Létrehozva: 2019.01.25.

<p>Elkezdődött pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Dózsa György úti halálos gázolás büntetőpere. M. Richárd az elsőrendű vádlott, mellette egy Citroën sofőrje is a vádlottak padján ül. A vádirat szerint mindkettőjük szabálytalansága okozta két ember halálát 2017-ben a Dózsa György úton. </p>

M. Richárd egy szürke melegítőben, bilincsben vonult be a bíróságra. Vallomásában azonnal bocsánatot kért. 

– Őszintén sajnálom az elhunytakat és a sérülteket. Ez egy véletlen baleset volt, semmi szándékosság nem volt benne. Mindenki számára egy tragédia – mondta. 

Mint ismert: 2017 májusában Budapesten a Dózsa György úton egy Citroën szabálytalanul előzött, ebbe csapódott bele nagy sebességgel M. Richárd Mercédeszével. A közeli buszmegállóban több várakozót is elsodortak, a helyszínen elhunyt egy 23 éves férfi, a kórházban pedig egy 37 éves férfi vesztette életét a baleset után. 

A toxikológiai vizsgálatok megállapították, hogy M. Richárd a balesetet megelőző három nap fogyasztott kábítószert és érvényes jogosítványa sem volt. Korábban háziőrizetbe helyezték, de mivel többször megszegte a szabályokat, december óta van előzetes letartóztatásban. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147197_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713618018
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713618018
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713618018
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713618018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713618018
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban