Aktuális

Beadták a méreginjekciót! Kivégezték az ikerpár egyik tagját

Bors

Létrehozva: 2018.08.14.

Kivégezték a 60 éves Carey Dean Moore-t Nebraska államban, melynek végrehajtása helyi idő szerint kedden délelőtt 10 órakor (magyar idő szerint délután 5 órakor) kezdődött.

Amint arról a Borsban a napokban beszámoltunk Carey Dean Moore Nebraska leghosszabb ideje, közel 40 éve halálsoron várakozó börtönlakója volt, miután 1979-ben lelőtte Reuel Van Ness Jr. és Maynard Helgeland taxisofőröket Omahában.

A halálsoron várakozó gyilkos életét egypetéjű ikerbátyja, David Moore önfeláldozó módon próbálta megmenteni még 1984-ben. Vállalta, hogy őt végzik ki testvére helyett. Az ikrek ekkor 26 éves voltak.

Mialatt ugyanabban a börtönben voltak elhelyezve Nebraskában, a testvérek ruhát váltottak és munkát cseréltek egymással. Erre úgy kerülhetett sor, hogy családi ügyek megbeszélése okán négyszemközt találkozhattak egymással az egyik cellában.

Az ikrek szerepcseréje csupán néhány órán át működött, mivel egy sasszemű konyhai főnök kiszúrta a váltást.

Soha nem használtak még ilyen méregkeveréket

Nebraska az első USA állam, amelyik opioid fentanyl-t használt kivégzésre. A szövetségi bíróság hétfőn elutasította egy német gyógyszeripari vállalat, a Fresenius Kabi kérését, amely leállította volna a kivégzést.

Nebraska állam szavazói két évvel ezelőtt, 61 százalékos arányban döntöttek arról, hogy újra bevezetik az államban a halálbüntetést.

A bíróság ezzel engedélyezte Nebraskának, hogy a “nép akaratának megfelelően” kivégezze Carey Dean Moore-t, aki 40 évet töltött el a halálsoron kettő taxisofőr 1979-ben elkövetett meggyilkolásáért.

Nebraskában 21 év után először hajtottak végre kivégzést. Moore, aki többször nyilatkozta, hogy szeretne meghalni, az Egyesült Államokban a legrégebb óta a halálsoron lévő elítéltek közé tartozott.

Carey Dean Moore kivégzéséhez nyugtató Valiumot és opioid fentanylt használtak fel. Egy olyan keveréket, amelyet a drog túladagolásban meghaltaknál gyakran találkoznak, mert mindkettő összetevő megállítja a lélegzést.

Két éve vezették be újra a halálbüntetést Nebraskában

A német gyógyszergyár, Fresenius Kabi a kivégzés leállítása mellett volt, mivel szerintük a halálos méregkoktélhoz Nebraska illegálisan szerzett be tőlük összetevőket, köztük kálium-kloridot, hogy leállítsák Moore szívét és az izomműködését.

A gyógyszergyár álláspontja szerint ők nem foglalnak álláspontot a kivégzést illetően, de a gyógyszer beszállítókkal kötött szerződések szigorúan tiltják a termékek kivégzésekhez történő felhasználását – számolt be róla a The Guardian.

A Nebraska állami börtönök igazgatója, Scott Frakes nem nyilatkozott nyilvánosan arról, hogy hogyan jutottak hozzá a kivégzéshez felhasznált drogokhoz, melyeket a Fresenius Kabi állított elő, és lejárati határidejük hetek múlva lett volna esedékes, ha nem használták volna fel őket, akkor az államnak új beszállítót kellett volna találnia.

Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy még nem tesztelt 4 összetevőből álló halálos keverékkel hajtották végre a kivégzést, amely a szükségesnél jóval nagyobb fájdalommal járhatott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674914
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674914
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei