Aktuális

Balázs Fecó Benkő Lászlóval zenél

Bors

Létrehozva: 2019.04.30.

 Különleges zenei élményt ígérnek azok a különleges előadók, akik Beethoven-művek átdolgozott változataival lépnek színpadra péntek este Budapesten a Corvin téri Hagyományok Házában. Név szerint: Balázs Fecó, Benkő László, Szakcsi Lakatos Béla, Jankai Béla rockzenekara, és a Rajkó zenekarból 10 zenész. 

– Beethoven Budán címmel egy évről évre visszatérő hagyományőrző rendezvényt szerveznek az I. kerületben, ahol különböző műfajokban és előadókkal emlékeznek meg a nagy zeneszerzőről, aki egykor Budán járt. Idén a műfajok közötti határok nélküli átjárás jegyében kaptunk erre egy felkérést Benkő Lászlóval, és mi tovább gondoltuk a lehetőséget a dzsessz és a cigányzene irányába. Beethoven mellett Bach és Liszt művei, és egyéb klasszikusok is bekerülnek a programunkba – mondta a Borsnak Balázs Fecó. 

Benkő László és Balázs Fecó több lemezén és műsorában is játszott klasszikusokat, ez azonban most a tervek szerint egy egyszeri és megismételhetetlen al­kalom lesz. Nem rögzíti „hivatalosan” senki. 

– Külön érdekesség, hogy Benkővel közös produkcióban eddig egyszer voltam csak. A hetvenes években egy ORI turnéban az Omega előzenekara volt a Neoton, aminek akkor tagja voltam. Viszont Szakcsival többször is játszottam már, és fogok is, remélem, Benkővel is – mondta Balázs Fecó, aki a tavalyi Aréna Korál-koncert óta évente mindössze két nagy koncertet vállal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482708
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482708
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze