Aktuális

Az interneten keresett rá a tökéletes bűntényre a csecsemőgyilkos anya, majdnem sikerült is neki

Bors

Létrehozva: 2018.09.04.

A nyomozók az első gyilkosság felett teljesen elsiklottak.

Forrás: Fairbanks Police Department

A 23 éves Stephany Lafountaint azzal vádolja az alaszkai bíróság, hogy megfojtotta négy és tizenhárom hónapos kislányait. A nyomozóknak komoly bizonyítékaik vannak arra, hogy a fiatal anya követhette el a gyilkosságokat. A nő számítógépének internetes előzményi ugyanis arról árulkodnak, hogy ott keresett rá a leghatásosabb módszerekre, és a fojtogatást választotta.

Lafountain 2017 novemberében kétségbeesve hívta a mentőket, miszerint tizenhárom hónapos kislánya nem lélegzik. A gyermeket kórházba szállították, de négy nap múlva életét vesztette. A rendőrség ez idő alatt nyomozni kezdett, mert gyanúsak voltak a csecsemő fulladásának körülményei, ám ekkor még nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a dolognak. Kiderült azonban, hogy 2015 szeptemberében kísértetiesen hasonló körülmények között hunyt el Lafountain másik kislánya is. Ő csupán négy hónapot élhetett.

A nyomozóknak ekkor már kezdtek gyanúsak lenni a véletlen egybeesések és komolyabban vették az ügyet. A legfurcsább az volt, hogy egyik gyermek sem született rendellenességgel, mely a fulladást okozhatta volna, nem voltak betegek, nem volt rajtuk semmilyen sérülés sem. Az orvosok képtelenek voltak megmagyarázni a kicsik halálának okát, csupán azt tudák, hogy fulladás, de azt nem, hogy mi válthatta ki.

A 23 éves gyanúsított a gyerekek bántalmazása előtt egy órával az interneten keresett rá olyan kifejezéskére, mint például: Hogyan kell elkövetni a tökéletes gyilkosságot? Hogyan tüntessük el gyilkosság után a bizonyítékokat? Hogyan kell megfojtani valakit?

Lafountaint augusztus 30-án tartóztatták le kétrendbeli gyilkosság gyanúsítottjaként. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen mértékű büntetésre számíthat a gyermekgyilkosságokért – írja a CNN.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713581113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól