Ausztrál, mégis gésa lehetett Fiona

Cserediákként került középiskolás korában Japánba Fiona Graham, japán nevén Sayuki, azzal a feladattal, hogy készítsen dokumentumfilmet a gésák életéről. Az akkor tizenéves lányt az egy évig tartó megfigyelésük annyira elvarázsolta, hogy eldöntötte: ha törik, ha szakad, ő gésa lesz. Végleg Japánba költözött, és tíz évig tanult azért, hogy elfogadják őt.

– Nagyon nehéz egy nem japán nőnek érvényesülnie ezen a területen. Először is az állampolgárságot kell megszerezni, csak utána kezdődhet a képzés. Sok lány szeretne gésa lenni, mert egzotikusnak látják őket, de ez sok tanulást igényel, amihez nem mindenkinek fűlik a foga – kezdi a Borsnak az ausztrál nő, aki kéri, hogy a japán nevén szólítsuk.

– A gésákra gondolva mindenkinek azonnal a hófehér arc és a vörös ajkak jelennek meg a szemei előtt. Ám a zenészeknek nem mindig van felfestve a fehér arc, ők azok, akik a samiszenen játszanak. A híres smink a táncosoké – tudjuk meg. – 250 kimonóm van, abból öltözködöm – mondja Sayuki, aki azt is elmagyarázza, hogy a gésatanulókat úgy lehet felismerni, hogy a hajviseletüket lelógó hajcsatok díszítik. 

A laikusokat, persze, leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy a gésák modern kori életé­ben mekkora szerepet kap a szexualitás, hiszen a 17. század kurtizánjaiból alakultak ki. 

– A közhiedelemmel ellentétben a gésák nem kurtizánok, sőt  szigorúan tilos bármilyen kapcsolatot teremteniük a vendégekkel. Ők előadóművészek, akik táncolnak és zenélnek, majd a híres teaszertartás keretében szolgálják fel az italokat. Ugyancsak tévhit, hogy a gésáknak nem lehet férfival kapcsolatot teremteniük. A mai gésáknak lehet párjuk is, gyereket is szülhetnek, csak férjhez nem mehetnek – válaszolja meg a kérdést Sayuki.